MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1982
154. ő. e. 1982. január 13. (2-74. o.) - 2. Tájékoztató a megye mezőgazdasági termelőszövetkezeteiben működő szakszervezeti szervek munkájának tapasztalatairól, és a további feladatok. Szóbeli tájékoztató: 35-38
M m 14 A MESZÖV-nél is keletkeznek e tekintetben feszültségek, de össze lehet hangolni ezt a tevékenységet. Az alkalmazotti és tulajdonosi jogviszonyok mások, ezért vegyük tudomásul, vagy szövetkezeti tag, vagy pedig szakszervezeti tag legyen a dolgozó, mert a kettő együtt sok feszültséget szül. Varga Péter elvtárs összefoglalója; Javaslom, a végrehajtó bizottság fogadja el a tájékoztatót, örülünk annak, hogy az első lépések megtörténtek. A végrehajtó bizottság nevében kérjük Galabár elvtársat, ahol a feltételek adottak, megfelelő alkalmazotti létszám áll rendelkezésre, ott a szakszervezeti alapszervezetek létrehozására forditsanak nagy figyelmet. Kérjék bátran a járási, városi pártbizottságok segitő támogatását. Ahol közbülső pártszervek vannak, előfordulhat, hogy visszahúzó erő, akadály merül fel, ez esetben bizalommal forduljanak a megyei pártbizottság Párt- és Tömegszervezetek Osztályához, ahonnét megkapják a kellő támogatást. Azokra forditsák a fő figyelmet, akik nem tagjai sem a szövetkezetnek, sem a szakszervezetnek. Nehéz feladat lesz, de ezt a folyamatot az elkövetkezendő években erősitenünk kell. Felhivjuk a figyelmet és kérjük, hogy a már működő szakszervezeti alapszerve nulják mi sét, csak igy lesz tevékenységi szempontjából egyaránt. A kettőt együtt, következetesen kell megvalósítani. Az átmeneti időszakban ne legyünk túl merevek, ahol a működéshez szükség van rá, és önként vállalja a szövetkezeti tag, ott maradjon szakszervezeti tag és segitse a munkát. Amikor az alkalmazottak belépnek a szövetkezetbe, ne essünk kétségbe, ha egy alapszervezettel kevesebb fog működni. Ne a két- háromszoros szervezésre vesztegessük az erőnket, hanem arra, hogy valamelyik szervezetbe beszervezzük a dolgozókat. Megállapíthatjuk, egészében véve eredményesen folyik a munka. A tájékoztatóban jelzett problémákra a későbbiek során érdemes lesz viszszatérni, és a kellő következtetést levonni, hogy mind eredményesebb legyen a szervező munka. A végrehajtó bizottság nevében megköszönöm Galabár Emil elvtárs tájékoztatóját, és kérem, hogy a megkezdett jó úton folytassák továbbra is a munkát. A végrehajtó bizottság a tájékoztatót egyhangúlag elfogadta.