MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1982

154. ő. e. 1982. január 13. (2-74. o.) - 1. A gyengén gazdálkodó termelőszövetkezetek megerősítésének feladataira hozott 1980. május 7-i megyei párt-vb határozat megvalósításának tapasztalatai. Jelentés: 5-18 - Határozat: 28-34

Mj^ 5 b./ A kezdő szakemberek fogadásának feltétel-rendszerét fe­lül kell vizsgálni. Keresni kell annak a módját, hogy mi­ként lehetne a jól gazdálkodó szövetkezetekben, vagy álla­mi gazdaságokban kezdő szakembereket gyakorlati, vezetői munkára felkészíteni ugy, hogy azok a gazdaságilag elma­radt termelőszövetkezetekbe atirányithatók legyenek. c./ Szakember-utánpótlás biztositása érdekében az eddigi­nél több ösztöndij-szerződést kell kötni a különböző egye­temeken és főiskolákon tanuló hallgatókkal, szakközépisko­lán és szakmunkásképző intézetekben tanuló fiatalokkal. d./ A vezetés funkcionális feladatainak szinvonalasabb meg­oldása érdekében különösen sokat kell javitani a közgazda­sági elemző, a vezetői ellenőrző és az információs munkán. 6./ Elő kell segiteni és kiemelt figyelemmel kell kisórni az erős- és gyenge szövetkezetek között kialakuló gazdasági tár­sulások szervezését és működését. Ennek a "segitő társulásnak" feladata, hogy a magas hatékonyságú termelőszövetkezetekben felhalmozódott szellemi kapacitással, anyagi erővel és terme­lési- szervezési tapasztalatokkal meginditsák a gyenge terme­lőszövetkezetekben lévő lehetőségek kihasználását és gazdasá­gi önállóságuk anyagi alapjának megteremtését egyenlő partne­ri alapon* A jelenlegi gyakorlatot fenntartva esetenként az erős és gyenge szövetkezetek egyesülését is elő kell segiteni. 7./ A differenciáltságból adódó feszültségek levezetését elő kell segiteni a gazdasági társulásokban és a gazdasági kiskör­zetekben lévő tartalékok hasznositásával is. A társulások meg­ítélésében az eddig követett és a gyakorlatban bevált elveket kell alkalmazni. A társulások alakitásánál érvényesíteni kell a résztvevők gazdasági érdekeltségét, fenn kell tartani a tár­sulások formagazdagságát. Feladatba meglévő társulások munká­jának hatékonyabbá tétele, működésük a megnövekedett követel­ményekhez való igazitása. 8./ A politikai munkában társadalmi, gazdasági súlyuknak meg­felelő mértékben kapjanak helyet a gyengén gazdálkodó szövet­kezetek megszilárdításának kérdései. A szövetkezeti demokrá­cia erősítésével, a tagság szélesebb körének bevonásával kell a felvilágositó, szervező, mozgositó munkát végezni. A tagság véleményére nagyobb figyelmet kell forditani. A tagok kapja­nak alapos információt a szövetkezetük helyzetéről, vállalja­nak nagyobb szerepet a gazdálkodás megszilárdításában.

Next

/
Thumbnails
Contents