MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1982

159. ő. e. 1982. november 17. (2-62. o.) - 1. Az állami oktatás helyzete, javaslat az időszerű és a távlati feladatokra a központi bizottság 1982. április 7-i határozata alapján. Jelentés t: 4-22

- /: 7 Oavultak a nyári szünidei táborozás feltételei. A tanulók egy része nyaranta fizikai munkát vállal. Oelentős számban vannak azonban olyan fiatalok|akik cél és hasznos program nélkül töltik el szabadidejüket. Körükben növekszik a veszélyeztetettek aránya. A családok többsége felelősséget érez gyermeke neveléséért, és támogatja az iskolát. Az együttműködést azonban hátrátatja, hogy a családokban nem tudatosult kellően az iskola újszerű cél- és követelményrendszere. Az iskola élet- és munkarendjé­ben, a nevelőmunka stílusában sem sikerült olyan változtatáso­kat végrehajtani, hogy a támogató családok nevelőhatását az iskolai munkában jobban hasznosították volna. A szülők egy része - általában a problémás gyerekek szülei - közömbösek az iskolával szemben. Nem törődnek gyermekük nevelésével, azt át­hárítják az iskolára, és tőle kérik számon azokat a nevelési fogyatékosságokat is, amelyek a családi környezetből erednek, A felnőtt társadalom életmódjának változásai a fiatalok életét is befolyásolják. Az alapvetően meghatározó pozitiv erkölcsi értékek és magatartási normák mellett kedvezőtlen jelenségek is hatnak. Ezek megmutatkoznak a képességek alatti tanulásban, a fegyelmezetlen magatartásban, a szabados életvitelben. Az utóbbi időkben felerősödött a családon és az iskolán kivüli egyéb nevelési tényezők szerepe. Ezek tudatos beépitése az iskolai nevelési folyamatba azonban gyakran elmarad. Megyénk oktatásügyében elért eredmények a pedagógusok munkájá­nak köszönhetők. Az általános iskolákban a gyereklétszám 9 %­kai, a pedagógusoké 20 %-kal növekedett. A középfokú intézmé­nyekben a tanulólétszám 17 %-os csökkenése ellenére a pedagó­gusok száma 45 %-kal nőtt. Folytatódott a pálya elnőiesedése. Az általános iskolák szaktanári ellátottsága javult /84 %/, de az országos átlagtól lemaradásunk nem csökkent. A szakképzett pedagógusok hiánya állandósult. Az óvodákban 20 % a képesités nélküliek aránya. A legutóbbi években számuk ismét nőtt az általános iskolákban is. Ez főként a kistelepü­lések iskoláiban okoz gondot. A középfokú intézményekben emel­kedett a nem megfelelő szintű végzettséggel dolgozok száma. Ének-zene, rajz, testnevelés tárgyak oktatásában változatlanul gyenge a szakos tanár ellátottság. Az 1977-es bérrendezés je­lentős volt, de a pálya anyagi megbecsülésében nem hozott döntő változást. A pedagógus átlagbérek tekintetében Somogy a megyék sorában hatodik /egy havi átlagbér: 4.333.-Ft/. A bérgazdálko­dás fogyatékosságai miatt az alapbérek növekedése elmarad a lehetőségektől. Evenként jelentős bérmaradvány van. Előfordult | hogy a meglévő béralap terhére oldottak meg ujabb létszámigény­nyel járó feladatokat. A pedagógusok zöme saját lakással rendel­kezik. Szolgálati lakásban, illetve férőhelyen 12 %-a él. Egyre kevesebb szolgálati lakás épült. Számuk csökkent, állaguk sem kielégitő. A pedagógusok közel 13 %-a nem az intézmény székhe­lyén lakik, naponta utazik. A nevelőtestületek egy részében az átlagosnál nagyobb a fluktuáció. Az uj iskolai dokumentumok bevezetése, a megújult tantervekkel végzendő munka nagy feladat elé állitotta megyénk pedagógustársadalmát. Többségük becsülettel

Next

/
Thumbnails
Contents