MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1981

149. ő. e. 1981. április 9. (161-218. o.) - 3. Különfélék: - f.) A marcali városi és a járási pártbizottság megszüntetésének és marcali járási-városi pártbizottság alakításának kezdeményezése. Szóbeli javaslat: 194-195

13 is rájöttek, hogy rosszul szabályozták az erre vonatkozó részt. A Vasas Szakszervezettel beszólt erről, hogy a kor­mányrendelet végrehajtási utasitásában mi van előírva. Tá­jékoztatásuk szerint egy évben egy helyen kell részt venni az igazgatónak a szemlón, ennek viszont eleget tett Boros elv­társ. Az 1980. a Mezőgépnél nagyon nehéz, kritikus év volt. A jó profil mellett a piaci visszásságok és a kereskedelempo­litika miatt olyan helyzetbe kerültek, hogy saját maguknak kellett a piacot felderiteni és lekötni. A tájékozódás során arról is meggyőződött, hogy a Mezőgépnél magas szinten van a munkavédelem szervezése. Minden munkahelyi szemlét megtartottak, csak nem az igazgató, hanem más illetékes részvételével. Azt, hogy milyen magas szinten szervezték, vé­gezték ezt a munkát az is bizonyltja, hogy tröszti szinten el­ső helyezést értek el a munkavédelmi versenyben. Oavasolja a végrehajtó bizottságnak, hogy ne járuljon hozzá a fegyelmi inditásához, nem indokolja semmi. Azzal értsen egyet, a Tröszt vezérigazgatója figyelmeztesse Boros elvtársat arra, hogy rendesen szabályozzák le, hányszor kell évente az igazgatónak részt venni a szemléken. Varga Péter elvtárs: Kovács elvtárs által elmondottakkal egyetértek. Udvarias le­vélben meg kell irni a Trösztnek, hogy a végrehajtó bizott­ság nem látja megalapozottnak a fegyelmi inditását. Azzal egyetértünk, hogy az idevonatkozó előirások szerint a visszás­ságok kiküszöbölésére, rendezésére a Tröszt hivja fel Boros elvtárs figyelmét. A végrehajtó bizottság egyetértett Kovács Béla és Varga Péter elvtársak javaslatával: nem adta meg a hozzájárulá­sátfegyelmi eljárás inditásához Boros Oózsef elvtárs el­len, mivel azt nem látta megalapozottnak. Tanai Imre elvtárs: A végrehajtó bizottság egyetértését kéri ahhoz, hogy kezde­ményezzék a Központi Bizottság felé a Marcali járási és vá­rosi pártbizottság megszűnését 1982. január elsejével, he­lyette ugyanebben az időben alakitsanak ki egy járás-városi pártbizottságot. A javaslat indokai az alábbiak: Marcali nagyközség 1977. április elsejével lett város és ek­kor alakult meg a városi pártbizottság is. Azt megelőzően a nagyközség marcali járáshoz tartozott. Marcali város a terület ipari, államigazgatási, kulturális, egészségügyi központja s jelentős vonzást gyakorol a környező községekre. A járás ós a város területén jelenleg 60.736 ember él /já­rásban 40.967, a városban 11.769 fő/. Az aktiv keresők szá­ma több mint 26.000, melynek egynegyede a városban dolgozik.

Next

/
Thumbnails
Contents