MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1981
148. ő. e. 1981. január 14. (2-62. o.) - 2. A Munkásőrség megyei parancsnokságának és egységeinek munkája, valamint az 1981-85-ös időszak feladatai. Jelentés: 29-46
- 13 - Átgondoltabb állományépitéssel és tervszerűbb párttaggá nevelő munkával biztositjuk testületen belül a 75 százalékos párttagsági arányt. Ennek az aránynak a biztosítására alegységeken belül is törekedni fogunk. A párttaggá nevelésben tovább növeljük az alegységek és az egyes munkásőrök szerepét. - A szolgálati és kiképzési feladatok maradéktalan végrehajtása mellett jobb előkészítő és szervező munkával az igénybevételek, elsősorban az "egyéb" igénybevételek további csökkentését tervezzük. - A munkásőrök megkülönböztetett szerepet töltenek be a párt politikájának terjesztésében és védelmében. Ezért a munkásőrök rendszeres politikai felkészítése, tájékoztatása mellett nagyobb figyelmet forditunk az állomány nemzetközi-politikai és aktuális katonapolitikai tájékoztatására. E feladat végrehajtásához az eddigieknél nagyobb mértékben igényeljük a járási és városi pártbizottságok segitését. - A munkásőr egységek és alegységek további aktivizálásával a jövőben is hozzá kivánunk járulni az ifjúság hazafias, honvédelmi és internacionalista neveléséhez. Ennek érdekében fejlesztjük kapcsolatunkat a társfegyveres szervekkel és testületekkel, valamint a KISZ-szel és az úttörő szövetséggel. Kaposvár, 1981. január 07-én. V.' /: Z s o k Vfférenc: a Munkásőrség Somogy megyei parancsnoka A jelentést a VB. ülés befejezése után azonnal kérjük leadni: