MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1981

149. ő. e. 1981. március 25. (77-160. o.) - 2. Az 1980. évi párttagfelvételi munka tapasztalatai és az 1981. évi feladatok. Jelentés: 129-140

AMCb 22 beszéltek vele, ós lebeszélték a fellebbezésről. Viszont abban, hogy a két vezető testület nem dolgozott együtt, az ő szerepe is nagy. A megyei tanács azért döntött igy, mert nem lehet egyedül az elnököt felelőssé tenni fakivágási és egyéb ügyekért. Az volt a véleményük, hogy az ügyeket nem lehet vegyiteni, csak annyit vettek figyelembe, ami a két emberre vonatkozóan együtt van. Balassa elvtárs által javasoltakkal egyetért, várták, hogy le­záruljon az ügy, ós akkor külön leülnek a tanácsi vezetőkkel. A rendezési tervvel vigyázni kell. A jogszabály ezt a helyi tes­tület döntésére bizza. Korábban is az volt a probléma, hogy má­sokat akartak bevonni és utána birálni. Ezt a jogszabályt a me­gye tiszteletben tartja és most sem veszik át a jogkört a nagy­községi tanácstól. A nagyközségi pb-titkár lakáskérdését a megyei tanács megoldja. Collerné Illés Anna elvtársnő; Kifogásolja, hogy a járási párt-vb által adott pártbüntetéssel szemben a megyei tanácstól állami vonalon semmiféle elmaraszta­lást nem kapott Ágoston elvtárs. Véleménye szerint nem egy em­beren és nem csak a pb-titkáron múlott, hogy a községben igy alakultak a dolgok. Tanai Imre elvtárs; Annak idején ki, vagy kik beszélték le Ágoston elvtársat a fellebbezésről? Sugár Imre elvtárs; Ágoston elvtárs megkérdezte a megyei tanács vezetőit, hogy mi a véleményük a fellebbezésével kapcsolatban. Ők azt tanácsol­ták, hogy ne fellebbezzen, szerintük a pártfegyelmi jogos volt. Varga Péter elvtárs; Ágoston elvtárs nem régen bejelentkezett és meghallgatást kért. Ez alkalommal elmondta, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a munka jól menjen, a pártbüntetést nem kifogásolta. Felnivtam a figyelmét, hogy a tanácselnöki poszton egyben po­litikai vezetői is. Fiatal ember, van még ideje, hogy tanuljon a történtekből. A korábbi, boglárlellei látogatásról adott tá­jékoztatóm szerint is Horváth elvtárs bűnösebb, mint Ágoston Ernő. Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy Horváth elvtárs hogyan állt helyt, és hogyan állt helyt Ágoston elvtárs, a nagyobb felelősség mindenképpen Horváth elvtársat terheli. Ágoston elv­társnál az a probléma - ahogy Sugár elvtárs is mondta -, hogy ő a renitensebb.

Next

/
Thumbnails
Contents