MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1981
148. ő. e. 1981. január 14. (2-62. o.) - 2. A Munkásőrség megyei parancsnokságának és egységeinek munkája, valamint az 1981-85-ös időszak feladatai. Jelentés: 29-46
A munkabizottság állásfoglalásának széleskörű hasznositása nyomán az alsóbb pártszervek és az alapszervezetek munkájában is ma már egyre inkább politikai jelentőségének megfelelő helyet kap a munkásőrség, illetve az adott területen dolgozó munkásőrök tevékenysége. Az egységek munkájának megítélésénél nagy hangsúlyt kapott a bázisokon folyó munka, az alegységek tevékenységének segitése. A bázis pártszervek többsége testületi ülésen eredményesen foglalkozik az alegységek helyzetével, a munkásőrök nevelésének tapasztalataival. Az éves beszámoló taggyűlések tanulsága szerint az alapszervezetek döntő többsége elismeréssel és jelentőségének megfelelő súllyal értékeli a munkásőripártmegbizatások teljesítését. A kedvező tapasztalatok mellett azonban az egyes területek között lényeges tartalmi és minőségi különbségek vannak. A pártalapszervezetek egy része esetenként tájékozatlan, vagy megkésve tájékozódik a fontosabb feladatokról. A bázishelyeken kivül alapszervezetekhez tartozó és a több munkahelyen dolgozó munkásőröket összefogó alapszervezetek jó részében a munkásőri feladatok értékelése formális. Az erőfeszítések ellenére sem sikerült egységes gyakorlatot kialakitani abban, hogy az alapszervezetek az éves munkát értékelő taggyűléseken előre tegyenek javaslatot a munkásőri pártmegbizatásokra, a leszerelésekre, illetve a tartalékállományba helyezésre. Javult a megyei és a járási, városi parancsnokságok tervező, szervező, ellenőrző munkája. Erősödött a szolgálati fegyelem és a különböző szintű parancsnokságok munkakapcsolata. A következetes felkészitő munka eredményeként a megyei szakcsoportok vezetői megfelelően megismerték feladataikat és jól beilleszkedtek a parancsnokságok apparátusába. A megyei parancsnokságon belül javult a munkahelyi légkör, a vezetőkre az egészséges együttműködésre való törekvés jellemző. Az egészséges munkahelyi kapcsolatok kialakulását eredményesen segitette az időközben újjáválasztott pártalapszervezet vezetősége.