MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1981
148. ő. e. 1981. január 14. (2-62. o.) - 1. A politikai bizottság 1972. március 21-i, a járási pártbizottságok munkájának továbbfejlesztéséről hozott határozata végrehajtásának tapasztalatai. Jelentés: 5-18 - Szóbeli kiegészítő: 19
Ugy érzem, hogy a permanens változásokkal a járási szerveink megbirkóztak. Munkájukat az új követelményekhez megfelelően kell igazi tani, a mozgalmi, politikai jelleget továbbra is erősiteni kell. A járási bizottságaink vezetői tevékenységében bizva, - tanácsaink, javaslataink ellenére - nehezen tudtak a régi megszokott stiluson változtatni. Többször is elmondtuk, nem kell Írásos kötelező napirendeket előirni. Néhány mondatban a legfontosabb dolgokat összegezzék, beszéljék meg a politikai tapasztalatokat, a káderkérdésekben, tagfelvételekben döntsenek. Az Íróasztal mellől próbáljanak felállni, ós legyenek mind többet kint területen, ott adjanak nagyobb segitsóget. Tapasztalataink szerint nem mernek lépni ebbe az irányba. Ragaszkodnak a papirhoz, ami leköt bennünket az Íróasztalhoz, a megyében, a városban és a járásokban egyaránt. Ezen mielőbb változtatni kell. Le kell állítani a külön adatbegyüjtéseket, a fölösleges statisztika készítését. Szorosabb kapcsolatot kell kialakítani az alsóbb szervekkel, személyesen tájékozódjanak a dolgokról. Ha információ kell, keresse fel a pártbizottságot, a pártvezetősóget, a gazdasági egység illetékeseit, biztos vagyok abban, hogy mindenki lo-15 percben szivesen ad tájékoztatást. A kapcsolatot jobban életközeibe kell hozni, A hatáskör megsértést illetően - amire Tolnai elvtárs utalt - a személyi összefonódás miatt szándékos átnyúlása volt a megyei vezetésnek, a végrehajtó bizottságnak. Vannak rendkívüli esetek, a párt tekintélyének megvédése érdekében, hogy közbe kell lépni, de nem szabad ezt általánossá tenni. Ha a zavar megszűnt, akkor a beavatkozást is meg kell szüntetni. Arra mi is külön felhívjuk a figyelmet, hogy a hatáskört mindenki tartsa tiszteletben. Ilyen esetekben ne mellőzzük a járási vezetők megkeresését, ebbe az irányba kell a munkát alapvetően formálni. Egy átmeneti folyamatnak, rendkivül nagy változásoknak voltunk tanúi az elmúlt időszakban. Megállapíthatjuk, hogy az átállás rendben zajlott le, politikai konfliktus nem keletkezett. A végrehajtó bizottság Varga Péter elvtárs összefoglalójával egyhangúlag egyetértett, a jelentést elfogadta.