MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1981

149. ő. e. 1981. március 11. (2-76. o.) - 1. A megyei rendőr-főkapitánysági pártbizottság munkája, különös tekintettel az állomány eszmei - politikai nevelésére. Jelentés: 5-15

U X - 8 ­Pártpropaganda munkánk egyik leghatékonyabb területe a párt­oktatás, mely nagy figyelmet kap alapszervezeteink munkájá­ban. A tömegoktatásban való részvétel teljesnek mondható, csak azok nem kerülnek bevonásra, akik iskolarendszerű for­mában tanulnak. Azokat a tanfolyamokat ajánljuk a párttag­ságnak, amelyek legjobban megfelelnek alapképzettségüknek, érdeklődési körüknek és munkaterületi sajátosságuknak. A tan­folyamok mellett kétéves marxista-leninista középiskolát és három politikai vitakört működtetünk. A foglalkozások többsé­gét a politizáló és vitatkozó légkör jellemzi. Gondok is je­lentkeznek a tömegoktatásban. Egy-egy foglalkozás - a munká­ra való hivatkozással - elmarad, s esetenként magas a hiány­zás. Biztató kezdeményezés és érdeklődés tapasztalható a marxiz­mus-leninizmus klasszikusainak tanulmányozása terén, de ezt a folyamatot tovább kell erősiteni, szélesiteni. Elősegitjük azzal is, hogy a pártbizottság politikai kiskönyvtárat hozott létre, s ezen túl a Kossuth Könyvkiadó két helyi bizományosa segit a vásárlási és olvasási igény felkeltésében. Az agitációs és propaganda munkabizottság felmérésében a végre­hajtó bizottság 1977-ben értékelte a párttagság politikai és szakmai önképzésének helyzetét. Megállapitotta, hogy jelentős eredmények tapasztalhatók; további javitására konkrét határo­zatot hozott. Az alapszervezetek és a tömegszervezetek segitik ezt a munkát, a szakmai vezetés a szervező munkán túl a szük­séges anyagi feltételeket biztositja. /Könyvek, folyóiratok, stb./ Nevelőmunkánkban figyelembe vesszük azt a körülményt, hogy me­gyénk idegenforgalma évről évre növekszik. Személyi állományun­kat az idegenforgalommal kapcsolatos negativ hatások is érik. Pártbizottságunk a szakmai vezetéssel közösen sokirányú munkát végez, hogy állományunk ideológiailag felkészült, politikailag szilárd és tájékozott legyen. Pártbizottsági ülésen, majd tag­gyűléseken foglalkoztunk az imperializmus fellazitó politikájá­val, az ellene folyó harc időszerű kérdéseivel. E mellett a szakmai továbbképzéseken is elhangzanak a témával kapcsolatos, megelőző jellegű propagandaelőadások.

Next

/
Thumbnails
Contents