MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1981
148. ő. e. 1981. február 25. (172-215. o.) - 1. A megye termelőszövetkezeteiben folyó nőpolitikai munka, különös tekintettel a nők szakmai képzésére, és a további feladatok. Jelentés: 175-184
90 8 A kooperáció ügyében megkerestek több vállalatot, de sok helyen a vállalat igényét nem lehet kielógiteni. A megyén belül egyébként van már jónéhány kooperáció. Az öregek napközi otthonának ilyen elnevezéssel nincs vonzó hatása, inkább nyugdijas klub, vagy ehhez hasonló megnevezés lenne a helyesebb. A mezőgazdaságban a minimum munkaidő a nőknél 5o %-kal kevesebb mint a férfiaknál; összehasonlítva a béreket például az állattenyésztésben a fejőnőknél, vagy a növénytermesztésben, megegyeznek a bérek a férfiakóval, inkább az irodai munkánál van lényegesebb eltérés. Varga Péter elvtárs Összefoglalója; Oavaslom a jelentést fogadjuk, megfelelő képet adott a tsz-ekben folyó nőpolitikái munka jelenlegi állásáról. A vb ülésen elhangzott javaslatokkal, észrevételekkel gazdagabb lett az anyag. A témával kapcsolatosan most ne szervezzünk külön értekezletet, a lényeg az, hogy az érdemi észrevételek ebben az évben eljussanak minden szövetkezetbe. Ott, ahol lemaradás, gond jelentkezik, nap mint nap rendszeresen kell a jelentkező ellentmondásokkal foglalkozni. A városokban, ipari üzemekben valamivel könnyebb a nőpolitika érvényesítése, mint falun. Ennek oka részben a szétszórtság, de a régi szemléleti dolgok is. Ezek ma még sokkal mélyebben élnek az idősebbekben. Helyenként a férfiak agitálnak nőket, hogy vállaljanak el ilyen, vagy olyan tisztséget, de a család mellett falun ilyenre nem könnyen vállalkoznak. A család összetartása még jórészt ma is a nőkre hárul. Dónak tarthatjuk, hogy a nők a háztáji gazdaságokban jelentős munkát végeznek - fóliás zöldségtermesztés, kisállattenyésztés, sertéstartás -, erre nagy szükség van. Szeretnénk, ha a nők a közéletben többet vállalnának, de a korlátok, a követelmények egyre nőnek, és a fiatalokat sem készítettük fel megfelelően. A megyében csökkent a város felé áramlás, ha megállni nem is fog, de ütemében kisebb lesz a jövőben. Ezért is fontos, hogy a fiatal lányok, asszonyok képzését helyben, vagy kiskörzeten belül megszervezzék. Ez részben állami feladat, de részben a gazdaságok feladata is. A tsz-ek, állami gazdaságok közösen szervezhetnek ilyen továbbképzést. A nők erre szívesen is vállalkoznának, mert például az állattenyésztésben tanultakat a háztájiban is tudnák hasznosítani. Az előitóletek megszüntetése érdekében konkrétabbá kell tenni a nőpolitika végrehajtásában tetteinket, cselekvésünket. A keresetek vonatkozásában a munka jellegéből, bonyolultságából adódóan azt nem várhatjuk, hogy a nők minden esetben annyi fizetést kapnak, mint a férfiak, az a fontos, hogy azonos teljesítményért, azonos minőségű munkáért a nő is kapja meg a férfiakéval egyenlő bért. Magasabb funkcióba a jól felkészült, arra alkalmas nőket kell bátoritani, segiteni. Kirakatpolitikára, vagy a statisztika javitására nincs szükség.