MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1981
153. ő. e. 1981. november 18. (2-100. o.) - 1. A megyei pártbizottság 1980. november 26-i, VI. ötéves tervi irányelveinek érvényesülése a megye VI. ötéves területi tervében., különös tekintettel a kiemelt fejlesztési programokra, a beindulás kezdeti tapasztalataira. Tájékoztató: 5-24 - Szóbeli kiegészítés: 27-28
yo ^ 6 - ha nincs kapacitása - mindent ki tud használni, hogy ezt megmagyarázza. Ugy látja, a mai ülés is azt támasztja alá - főleg a jövő feladatai szempontjából, a korábbinál sokkal nagyobb hangsúlyt kell adni annak, hogy ez egy sürgős megyei intézkedést igényel, A helyzetfeltárást el kell végezni és meghatározni, hogy kinek mit kell tennie. Az épitőiparra vonatkozó megyei határozatot most is helytállónak tartja, abban a feltétel részt kell jobban kidolgozni. Van egyfajta pénzmaradvány, ami átvihető a következő évre, ós van ami elveszik, A fő törekvés az volt, hogy elveszitendő pénzmaradvány ne legyen. Amikor év végén számba veszik a vezetői intézkedéseket, azt is kell nézni, hogy az adott körülmények között a vezetés megtett -e mindent és az előrevitte -e a megye ügyét, A tervidőszak első évének a vége felé közeledünk és amikor a problémákról beszélünk azt is látni kell, hogy ebben az évben az átmenő lakásállomány gyengébb volt. Az V, ötéves tervet le kellett zárni és az átmenő állomány nem volt olyan jó, mint 1978-79-ben, A jövő évben már jobb lesz, A Somber és az épitőipar vezetése is kifogásolja a jelenlegi kötbér rendszert, néha merevség tapasztalható. Nem biztos, hogy a magas kötbérek benyújtásával csökkentjük a feszültségeket. Véleménye szerint akkor kellene keményebben büntetni a kötbérrel, amikor konkrétan kimutatható a felelőtlen munkavégzés. Az előzetesen felvázolt pénzügyi, anyagi elképzelések 1982-re megalapozottnak látszanak. Klenovics Imre elvtárs: A jelentés a szóbeli kiegészítéssel vált teljessé, a végrehajtás tapasztalataival kapcsolatosan azonban van egy-két nyitott kérdés. A külső és belső problémák miatt már most, az első év után tapasztaljuk, hogy egyes kérdéseket nem fogunk tudni megvalósítani. Ebből nekünk bizonyos következtetéseket le kell vonni, akár az agitációt, akár a propaganda munkát tekintve, ez egy nagyon lényeges kérdés. Ami itt a végrehajtás tapasztalatainál le van irva, arra utal, hogy minden problémát a kivitelezésnek tulajdonítunk. Véleménye szerint ez nem ilyen egyszerű. Nagy szerepe van az előkészítésnek is. Kiderült itt, hogy egyes beruházás indításakor már tudjuk, hogy a költségeken belül nem lehet megvalósítani. Az előkészítéskor miért nem teszünk megfelelő intézkedést? El kellene most már jutni oda, hogy egyszerűen nem fogadjuk el a kifogást a kivitelezőtől és ezekben a kérdésekben a véleményeket keményebben le kell tenni. Korábban is nem egyszer vb, de pb-ülésen is megfogalmazást nyert, a beruházásoknál mindig egy jelentős százalék csúszik, időn túl valósul meg. A kórháznál is 36 hónappal indultunk, az 1981. november 4-i emlékeztetőben már 42 hónap van megfogalmazva, hogy ezt nem lehet előbb megvalósítani. Most vagy igaz a 36 hónap, amire a megyei vezetés politikai súllyal a szavát adta, vagy nem. A 42 hónap azt jelenti, hogy átmegyünk a VII. ötéves tervre. De van még több példa is: pl. a rendelőintézet. A terv elkészült, a Tanép nem vállalta a beruházást, holott ez égető politikai kérdés. Itt előkészítési, vagy egyéb problémákat lát, ami nagyon feszit, és személyesen a megyei vezetés is ezért politikailag felelős.