MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1980
141. ő. e. 1980. február 13. (151-207. o.) - 4. Különfélék: - c.) A városi és járási első titkárok minősítésének összegző ismertetés. Szóbeli tájékoztató: 199
22 1964 óta vesz részt a munkásmozgalomba. 1975 óta a főkapitányság KISZ-szervezetének vezetőségi tagja, majd 1978-tól titkára. Mint KISZ-titkár a végrehajtó bizottság ülésein állandó meghívottként vesz részt. 1978 óta párttag. 30 éves, jó szervező készséggel rendelkezik, vezetésével a KISZszervezet eredményesen tevékenykedik. Hivatásos tiszt, jól dolgozó fiatal. Oavasolja, hogy értsen egyet a végrehajtó bizottság azzal, hogy megválaszthassák pártbizottsági tagnak. A végrehajtó bizottság a javaslatokkal egyhangúlag egyetértett. -Kovács Béla elvtárs: Ismerteti az MSZMP KB IMKO által küldött telexet, mely a MVG Budapesti Vörös Csillag Gépgyára Sziklai Sándor szocialista brigádjának felhivását tartalmazza a párt XII. kongresszusa tiszteletére. A végrehajtó bizottság a tájékoztatást tudomásul vette. - Varga Péter elvtárs: Elvégeztük a városi és járási első titkár elvtársak minősitését. Elvtársi módon történtek a minősítések, elbeszélgettünk az elvtársakkal, kölcsönösen elmondtuk a véleményünket; közös nevezőre jutottunk. Ahol szükség volt rá, ott módosítottunk, néhány szót vagy mondatot. Ennek alapján valamennyi járási, városi első titkár elvtárs újraválasztását javasoljuk. Az általános pozitiv tapasztalatok mellett szeretnék két tényre utalni, ami elgondolkoztató. Néhány első titkár elvtárs egészségügyi állapota nem a legjobb. /Gál Sándor, Süveges Sándor, Király Ferenc/. Kérem Szabados elvtársat is, hogy amennyi rajtuk múlik, segitsenek ebben. Tihanyban biztositva van egy három hetes szanatórium-szerü ellátás, ezzel a lehetőséggel is élhetnének. Két hetet az első titkár adhat, 1 hetet a rendes szabadság terhére kell kivenni. A nem kellő érettség, vezetési tapasztalat hiánya miatt Marcali városban még nem látjuk teljesen szilárdnak a helyzetet. Beszélgettünk Eredics elvtárssal, hogy hogyan alakitsa a kapcsolatát munkatársaival, más szervekkel, de még vannak gondok, problémák. Oelezném a végrehajtó bizottsági tagoknak, ha valakinek van olyan igénye, hogy meg akarja tekinteni a minősitést, mi rendelkezésre bocsátjuk, természetesen itt a pártbizottságon. A végrehajtó bizottság a tájékoztatást tudomásul vette. Kaposvár, 1980. február 18. ^. \ • # . Ti :'l *X* *~r»***i* »»»».»» -• « . f- i ülést^^vezető titkár ...^................... jegyzőkönyvvezető