MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1980

145. ő. e. 1980. augusztus 13. (2-89. o.) - 1. Az egészségügyi ellátás helyzete és fejlesztésének VI. ötéves tervi feladatai a megyében. Jelentés: 4-19

9 Az egészségügyi felvilágositó munka még nem kielégitő. Ha csak a koraszülések nagy számát nézzük, azt látjuk, hogy ennek egyik fő oka az egészségtelen életmód. Arra is oda kell figyelni, hogy pl. az egészségre ártalmas munkakörökben a nők megkapják-e a megfelelő védőitalt. Ehhez nincs szükség fejlesztésre, nem kellenek hozzá eszközök, technika stb. A megelőző munkáról szólva javasolja; egészitsék ki ezt a fejezetet azzal, hogy kérjék a kommunista vezetők segitségét, s hogy a megye hirközlő szervein keresztül is éljenek a lehetőségekkel. Az időskoruakról való gondoskodás előmozditása végett javasolja a megyei tanács a Vöröskereszttel együttműködve vizsgáltassa meg azokat a közintézményeket, amelyeket általában csak délután hasz­nálnak, hogy milyen lehetőség nyilna bennük az időskorúak foglal­koztatására. A meglevők átépitésével megfelelő napközi otthonokat lehetne létesiteni számukra. Ezzel a kórház gondjain is lehetne enyhiteni, mivel az ágyak jelentős részét olyan idős emberek fog­lalják el, akiknek elhelyezése, ápolása megoldatlan. A szociális keretből kellene a házi gondozás költségeit fedezni, olyan ápoló­nőket alkalmazni, akik aktivan már nem dolgoznak, nyugdijasok, de ilyen munkára még tudnának vállalkozni. Oavasolja: hivjanak össze egy aktivaértekezletet e téma megbeszélésére a szakemberek bevo­násával. Az iskola-egészségügy helyzete vidéken rosszabb, mint Budapesten. A gyerekeket nem szűrik rendesen. Azt a kifogást nem lehet elfogad­ni, hogy nincs elég helyiség. Ha 4o évvel ezelőtt el tudták végez­ni ezt a munkát, akkor ez ma is megoldható. Követendő példának tartja, hogy a kaposvári textilmüvekben pszic­hológus is van. A műszaki vezetőnek ugyanolyan érdeke a szellemi kapacitás hasznositása, mint az eszközök ésszerű felhasználása. A feladattervben a megye megjelöli, hogy melyik társadalmi szerv­nek mi a konkrét feladata - tegyük ezt közkinccsé. Klenovics Imre elvtárs; A vitában elhangzottakat hasznositják és a pártbizottsági ülés elé kerülő anyagba beépitik. Próbálták érzékeltetni az előterjesztésben, hogy az egészségügyi ellátás összmegyei feladat, ezt a szakigazga­tási szervek önmagukban megoldani nem tudják. Még inkább erősiteni kellene, hogy az egészségügy fejlesztése össztársadalmi feladat legyen. Hangsúlyozni kell, hogy a megnövekedett igényeket az eredmények ellenére nem tudjuk kielégíteni maradék nélkül. Nem lehet illúziók­ban élni. Ki kell emelni, hogy nem rendelkezünk azokkal a feltéte­lekkel, amelyek az igények teljes kielégítéséhez kellenének. Az egészségügyi témához úgy közelitettünk, hogy mit hogyan és mikor kell tenni. Talán túl szakmai jellegűnek tűnik a jelentés, de ezt azzal a céllal tették, hogy a sajátos teendők legyenek megfogalmazva. A megye egészségügyének fejlődéséhez feltétlenül szükséges a meg­felelő segitsóg, támogatás, amit a központi szervektől eddig is megkaptak és a jövőben is várnak. A segitség módjait az elkövetkező ötéves tervben korábbinál még sokkal egyértelműbbé kell tenni.

Next

/
Thumbnails
Contents