MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1980
143. ő. e. 1980. május 7. (2-112. o.) - 2. Feladatterv a megyei pártértekezleten elhangzott kritikai észrevételek és javaslatok hasznosítására. Javaslat: 46-58 - Feladatterv: 62-74
11 5./ A balatoni nyári idegenforgalmi idényben, főleg Siófokon és környékén egyre feszítőbb gond a munkaerőhiány. Célszerű volna ezért egy idegenforgalmi célú - országos, vagy megyei szervezésű - ifjúsági építőtábor /hosszabb távon építőtáborok/ létesítése, amely egyben biztosítaná a tanulófiatalok jelentős részének szervezett nyári munkavállalását is, A megyei tanács és a megyei KISZ-bizottság vezetői vizsgálják meg az építőtábor megvalósításának lehetőségét, a szükséges feltételrendszer meglétét, illetve megteremtésének lehetőségeit. A vizsgálatuk eredményétől függően kezdeményezzék az Állami Ifjúsági Bizottságnak az építőtábor megszervezésének az engedélyezését. Határidő: 198O, augusztus 30, Felelős: Dr.Balassa Tibor és Szenes Imre elvtársak 6./ Számos taggyűlésen és pártértekezleten megfogalmazódott, hogy az eddigieknél nagyobb figyelmet kell fordítani az idős, a felszabadulás előtti és különösen az 1945-ös párttagokkal való foglalkozásra. A járási jogú pártbizottságok az alsóbb pártszervek és -szervezetek tekintsék ezt fontos politikai feladatuknak és megkülönböztetett gonddal és körültekintéssel foglalkozzanak pártunk e nemzedékével, segítsék gondjaik, problémáik megoldását. Határidő: folyamatos Felelős: járási jogú pártbizottságok első titkárai 7./ A kaposvári műszaki erdészet partalapszervezete indokoltnak tartja Nagyatádon a területi irányítástól eltérő önálló pártalapszervezet megalakítását. Az MB Párt- és Tömegszervezetek Osztálya vizsgálja meg a pártvezetőség kérésének megalapozottságát és javaslatát terjessze a végrehajtó bizottság elé. Határidő: I98O. június 30. Felelős: Tanai Imre elvtárs 8./ A TESZÖV pártszervezete kéri, hogy a jövőben - a pártszervezet munkájában történő hasznosítás céljából rendszeresen kapja meg a megyei pártbizottságnak és végrehajtó bizottságnak a termelőszövetkezetek munkájával kapcsolatos határozatait.