MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1980
141. ő. e. 1980. február 13. (151-207. o.) - 1. A központi bizottság XII. kongresszusi irányelveinek megvitatása során elhangzott észrevételek minősítése. Javaslat: 153-160
6 A pártértekezlet nem azonosul az alábbi észrevételekkel és javaslatokkal: Az életszinvonalat az elmúlt években lassúbb ütemben kellett volna emelni, s akkor a népgazdaság elkerülhette volna a jelenlegi problémákat, - A VT, ötéves tervben maximálni kell a lakásárakat, - A cigány dolgozók ne pénzben, hanem vásárlási utalványokban kapják meg a családi pótlékot, - Meg kell határozni a nyugdijak felső határát. V. Ideológia, művelődéspolitika, szocialista életmód A pártértekezlet az alábbi észrevételekkel és javaslatokkal azonosul: - Számolnunk kell azzal, hogy a nehezebbé váló gazdasági feltételek és körülmények^a nemzetközi helyzet hullámzásai következtében felerősödhetnek a helytelen ideológiai, politikai nézetek, felfogások. Továbbá fennáll a veszélye a kulturális élet, a szocialista életmód kérdései lebecsülésének. Ez is szükségessé teszi, hogy a párt-, állami és társadalmi szervek változatlan nagy figyelmet fordítsanak arra, hogy tovább erősödjék a szocialista tudatformálás, fokozódjon az ideológiai munka hatékonysága, különösen a munkásság, az értelmiség és az ifjúság körében, - Nagyobb társadalmi megbecsülést és elismerést kell adni a kiemelkedő munkának, az aktiv közéleti tevékenységnek, - Nagyobb figyelmet kell fordítani a negatív társadalmi jelenségek elleni harcra, mint az alkoholizmus, az önzés, harácsolás, anyagiasság, a csúszópénz, a dzsentroid életfelfogás stb, - A sajtó, a rádió, a televízió tevékenységében kapjon nagyobb szerepet a szocialista építőmunka eredményeinek, a követésre méltó példáknak a bemutatása és a feladatokra való hatékonyabb mozgósítás.