MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1979

138. ő. e. 1979. október 24. (189-252. o.) - 4. Különfélék: - Szóbeli kiegészítő: 239

^•i 17 2./ összegezés Csizmadia Tibor, a megyei pártbizottság tagját érintő be.jelentések kivizsgálásáról ""*"^ "" Előadó: Bernóth Ferenc elvtárs B e r n á t h Ferenc elvtárs szóbeli kiegészítője: Szeptember 12-én kaptak megbizást a Csizmadia Tibort, a me­gyei pártbizottság tagját érintő bejelentés kivizsgálására. A kivizsgálást elvégezték. Megállapították, hogy a jelzett dolgok - többek között a feleség részére jogtalan nyugdíj­evek szerepeltetése - helytálló. Az is tény, hogy a cselekményt felfedő Radnai József alkalmatlanságát Csizmadia Tibor a pártve­zetőségi ülésen akarta bebizonyítani. Csizmadia Tibor a tsz elnökhelyettese, az üzemi pártvezetőség titkára. Hosszú éveken keresztül rendes, tisztességes ember­nek ismerték. A szövetkezet tagsága elitéli Radnai József és Csizmadia Tibor magatartását. A két ember között odáig fajult az ellentét, hogy becsmérlő szavakkal illetik egymást a folyosón, kölcsönösen vádaskodnak. Radnai József 62 ezer Ft értékű fát vá­sárolt a tsz-től, ebből 17 ezer forint értékűt később visszavé­teleztek. A lerendezésben benne volt Csizmadia Tibor is. Radnai József a Tsz pénztárából 5o ezer forintot vett ki bonra. Radnai elvtárs olyan kijelentést tett ottlétükkor, hogy ő a legfelsőbb ügyészségig el fog menni, Csizmadia Tibor közokirat hamisitását be fogja bizonyitani. Javasolja, a végrehajtó bizottság úgy foglaljon állást, hogy a rendőrségi vizsgálatnak adjon szabad utat. A többi dolgokat az illetékes pártbizottság rendezze le. Olyan vagyon elleni dolgok­ról van szó, amit nem szabad szó nélkül hagyni. Nagyon sokrétű, több összetevőből álló problémáról van szó. Csizmadia tibort besétáltatták a csapdába. Ő szóvá tett minden olyan dolgot, ami nem szabályos. Radnai József kezében tartotta az adminisztrációt, még az elnök sem nyúlhatott hozzá. Megkér­dezték, hogy akkor hogyan mehetett el Csizmadiánó nyugdij-fel­terjesztése? Csizmadia Tibornak szándókában volt felesége nyugdíjaztatásához a szükséges éveket beszerezni. Azt, hogy a munkát ki végezte el, nem sikerült kideriteni - valószinü, hogy a veje ós a lánya -. Bórcsalás nem történt, sőt több idomvasat találtak, mint amennyi­ért a bórt kifizették. A pártvezetőségi ülést olyan időpontra hivták össze, araikor Radnai József távol volt. Varga Péter elvtárs: Frakciók nem alakultak ki, csak a két ember ellentétéről van szó. A végrehajtó bizottságnak a párt normáinak kell érvényt szerezni.

Next

/
Thumbnails
Contents