MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1979

135. ő. e. 1979. március 28. (59-113. o.) - 2. Az 1979-80-as pártoktatási év feladatai. Javaslat: 89-97

Q I 3 kell tudatositani, hogy a békés egymás mellett élés az egyetlen ésszerű, a népek érdekeinek megfelelő lehetőség. A jelenlegi nemzetközi körülmények között a gazdasági és politikai együttműködés mellett megnövekedett az ideoló­giai harc szerepe és jelentősége. A propagandamunkában bát­rabban hivatkozzunk szocialista épitőmunkánk eredményeire, eszméink igazságára, ugyanakkor cáfoljuk a burzsoá propa­ganda valóságot elferdítő, manipulációs törekvéseit. A pártpropaganda irányításában és szervezésében a köbetkező feladatok megvalósítására nagyobb figyelmet kell forditani: - A pártoktatás még jobban vegye figyelembe a helyi sajátos­ságokat, és hatékonyabban segitse a különböző szintű párt­szervek és -szervezetek előtt álló feladatok megvalósítását. El kell érni, hogy a propaganda valóban a pártmunka szerves része legyen. A járási jogú pártbizottságok és a közbeeső pártszervek nagyobb figyelmet fordítsanak a propagandamunka tartalmi tapasztalatainak elemző értékelésére, hasznosítá­sára és az oktatás színvonalának, minőségének emelésére. - A pártoktatás különböző tanfolyamain kapjon nagyobb szere­pet a megye közoktatásának, közművelődésének, tudományos és művészeti életének ismertetése, és továbbfejlesztése. A ká­derképzésben és a továbbképzésben kapjon nagyobb szerepet a vezetési ismeretek és a szociológia oktatása. - Az 1978/79-es oktatási évtől kezdődően a KB Titkárság hatá­rozatának megfelelően a pártvezetősegeknek és a propagandis­táknak el kell végezniük a tömegoktatásban tanulók minősíté­sét. Az a hallgató, aki háromszor eredményesen végezte el a pártoktatás valamely tömegtanfolyamát, alapfokú politikai képzettséget nyer, s ezt nyilván kell tartani. Ezt a lehető­séget is fel kell használni a pártoktatás színvonalának nö­velésére, a hallgatók aktivizálására, a résztvevők nevelé­sére, meggyőződésük erősítésére. - A káderképzésben és a továbbképzésben, valamint a tömegok­tatásban továbbra is érvényt kell szerezni annak, hogy a be­iskolázás a politikai szükségleteknek megfelelően történjen. Különös figyelmet kell fordítani az alapszervezeti tisztség­viselőkre, a választott testületi tagokra és a propagandis­tákra, valamint utánpótlásuk képzésére.

Next

/
Thumbnails
Contents