MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1979

135. ő. e. 1979. március 14. (2-58. o.) - 2. A megyei pártbizottság oktatási igazgatóságának munkája, különös tekintettel a káderképzésben, valamint a marxista-leninista világnézet terjesztésében elért eredményekre, valamint a további feladatok. Jelentés: 33-41

12 A speoiális kollégiumon a korábbi években "vezetési ismeretek" cimmel szerezett vezetőképzés nem szűnt meg, hanem az elneve­zése változott meg és a tananyag beépült a pártépités stúdiumá­nak tematikájába* A jelentésnek az a megfogalmazása miszerint a nagyatádi és a sió­foki járás, valamint Barcs és Siófok város nagy gondot fordit a káderképző iskolákra, tanfolyamokra történő beiskolázásokra nem azt jelenti, hogy a többi járási jogú pártszervnél alapvető problémák vannak, hanem azt érzékelteti, hogy ezek a pártbizott­ságok fordítanak a legnagyobb gondot a beiskolázások előkészíté­sére, a hallgatók kiválasztására. A legtöbb gond a Marcali járás­nál és a Kaposvár városnál van* Megjegyzi, hogy nem érti a Kapos­vári városi pártbizottság káderpolitikáját, azt, hogy kit, miért iskoláznak be* A munkások a speciális kollégiumok hallgatóinak évente mintegy 8-9 százalékát teszik ki* A vitatott kérdések esetében arról van szó, hogy a klasszikusok által "akkor" megfogalmazott megállapítások a világban vqbement változásokat figyelembe véve jelenleg hogyan igazak* Varga Péter elvtárs; A jelentés átfogó képet adott a munkáról, ennek megfelelően javaslom az elfogadását és a végrehajtó bizottság nevében to­vábbi eredményes munkát kívánok az Oktatási Igazgatóság taná­rainak* A végrehajtó bizottság Varga Péter elvtárs javaslatával egyetértett*

Next

/
Thumbnails
Contents