MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1979

140. ő. e. 1979. december 7. Rendkívüli ülés (2-65. o.) - A megyei pártbizottság beszámolója az 1975. évi pártértekezlet óta végzett munkáról és a további feladatok. Javaslat: 4-58

.-r V 26 A Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatainkat elvi alapokon nyug­vónak, gyümölcsözőnek, fejlődésünk szempontjából nélkülözhe­tetlennek, együttműködésünket a többi szocialista országgal szükségesnek tartják. Emellett tapasztalható a nemzeti érde­kek túlhangsúlyozása, a nemzeti és nemzetközi sajátosságok szembeállítása is, A történelmi szemlélet fogyatékosságai, az információhiány és a nemzetiségi politika helyenkénti tor­zulása miatt - egyes rétegekben - főként az értelmiségiek kö­zött - nacionalista megnyilvánulások is tapasztalhatók. Kevés­bé látják a nacionalizmust ugy, mint az ellenünk irányuló fel­lazitási politika egyik elemét. A nemzetközi élet kérdései iránt állandó érdeklődés tapasztal­ható. Közvéleményünk a nemzetközi helyzetet sokoldalúbban íté­li meg, s a legfontosabb kérdésekben egységesebb lett. Elisme­réssel nyilatkoznak a szocialista világrendszernek, mindenek­előtt a Szovjetuniónak a békés egymás mellett élés, az enyhü­lés, a társadalmi haladás érdekében tett erőfeszítéseiről. A béke megőrzése iránti felelősség közgondolkodásunk jellemzőjévé vált. A társadalmi haladásért vivott harc ellentmondásait azon­ban gyakran az osztályszempontok mellőzésével közelítik meg. A nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kérdései főként a párttagok között váltottak ki érdeklődést. Közvéleményünk fi­gyelemmel kiséri a nemzeti felszabadító mozgalmakat. De még sokan nem értik e mozgalmaknak a nemzetközi 03ztályharcban ját szőtt szerepét. A lakosság ideológiai, politikai, erkölcsi arculatának fejlődé­se nem mentes az ellentmondásoktól. A hibás felfogás a társada­lom átmeneti jellegéből fakad, illetve a szocialista épités fo­gyatékosságaiból keletkezik, s táplága a burzsoá propaganda is. A kispolgári gondolkodás, életmód egyes körökben tartja magát, újratermelődik, illetve uj vonásokat vesz fel, A lakosság egy része még elfordul a közösség gondjaitól; gondolkodását, maga­tartását az önzés, a közömbösség jellemzi; szemléletében, élet­vitelében háttérbe szorulnak a tartalmas emberi élet értékes vonásai. Hangot kapnak olyan nézetek, amelyek a fogyasztói tár­sadalom előnyeit bizonygatják. Ez megnyilvánul a nyugati techni­ka túlértékelésében, a fejlett tőkés országok dolgozói életszín­vonalának kritikátlan és történelmietlen szemléletében, a stá­tusszimbólumok hajszolásában és a minden áron való jövedelem­szerzésben.

Next

/
Thumbnails
Contents