MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1979

138. ő. e. 1979. szeptember 12. (41-94. o.) - 1. Határozat-tervezet a mezőgazdaság állami irányításának változásából adódó pártirányítási feladatokra. Határozati javaslat: 44-52

kapnak az első titkárok, hanem ezek a fórumok egyben a vélemény­cserét is szolgálják. A tájékoztatás egész rendszerének kiópitó­se során nagy figyelmet kell forditani a megyei pártbizottság ós más szervek tájékoztatása közötti párthuzamosságok elkerülésére, ami jól szervezett és folyamatos egyeztető munkát kivan. Dr. Latos István elvtárs: A Központi Bizottság adós maradt annak megjelölésével, hogy az új körülmények között hogyan dolgozzanak a járások. Éppen ezért a határozati javaslat nagy érdeklődést váltott ki a KB apparátusá­nál. A határozati javaslatot jó kezdeményezésnek és szinvonalas anyagnak tartja. Kéri a végrehajtó bizottságot, hogy járuljon hoz­zá annak a "Pártéletben" történő országos publikálásához. Azzal együtt, hogy néhány módositást a javaslatban el kell végez­ni, az előterjesztők átfogó és komoly munkát végeztek. A kérdés elvi megközelítésében helyes a határozati javaslat alapkoncepció­ja, miszerint nem egy teljesen új helyzetről van szó. A hangsúly azon van, hogy a mezőgazdaság állami irányításának módosulásához hozzá kell igazitani és tovább kell fejleszteni a pártszervek irá­nyitó, segitő és ellenőrző munkáját. Felmerül a kérdés, hogy az új helyzet azt jelenti-e, hogy csökken a járási pártbizottságok szerepe, vagy fokozatosan kizárjuk operativ részvételüket a mező­gazdaság irányításából? A válasz egyértelműen: nem. Bizonyos mó­dosulásokkal továbbra is fennamarad és növekszik a járási pártbi­zottságok szerepe a mezőgazdaság irányításában. Itt figyelembe kell venni azt is, hogy vannak ós a jövőben is lesznek olyan területek, ahol nem a szabályzók befolyásolják a termelést, illetve hatásuk csak később jelentkezik. Ilyen esetekben a feladatok megvalósítá­sát a politikai munka eszközeivel kell biztosítani; amelyben a já­rási pártbizottságok irányító, ellenőrző ós segitő munkájának fo­kozódó jelentősége van. A végrehajtás során azonban ügyelni kell ar­ra, nehogy a járási hivatalok feladatai a járási pártbizottságok "nyakába zúduljanak". Alapvető fontosságúnak tartja, hogy a határozati javaslat közép­pontjába ne tájékoztatás, hanem a politikai irányitás és ellenőr­zés álljon. A járási és városi pártbizottságok feladatainál indo­kolt egyértelműbben és konkrétabban megfogalmazni, hogy a Politi­kai Bizottság 1972. március 21-i és az 1973. július 3-i határoza­tának uj feltételek és körülmények között való végrehajtásáról van szó. Az uj helyzetben a megyei és a járási pártbizottságok közötti kapcsolatok élőbbé alakitásán van a hangsúly, ami egyik legfőbb biztositéka az egységes cselekvés megteremtésének a mezőgazdaság pártirányitásához. Mindez feltételezi a feladatkörök pontos elha­tárolását is. A járási pártbizottságoknál alapvető fordulatot kell elérni, hogy egyre jobban az alsóbb pártszervekre és az alap­szervezetekre támaszkodva hajtsák végre a feladatokat. A reálisabb döntések kialakítása érdekében javasolja a határozat­tervezet első pontjában nyomatékosan kihangsúlyozni, hogy "olyan előterjesztés, amely a gazdálkodás alapvető kérdéseit érinti a járási és a városi pártbizottságok véleménye nélkül ne kerüljön a megyei pártbizottság testületi üléseire." A Párt- ós Tömegszervezetek Osztályának megfogalmazott feladatok

Next

/
Thumbnails
Contents