MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1978
130. ő. e. 1978. július 5. (130-182. o.) - 3. Különfélék: - d.) A megyei rendőr-főkapitányság eegyik alezredese és társai ellen kényszervallatás vádjával indított bűnügy ismertetése. Szóbeli tájékoztató: 173-174
m 18 A Legfelsőbb Biróság 1977. november 22-én hozott jogerős Ítéletében a vádlottak bűnösségét a megismételt eljárásban feltárt bizonyítékok gondos mérlegelésével állapította meg, a büntetések kiszabásánál pedig helyesen értékelte az enyhítő, illetőleg súlyosbító körülményeket* Ezért a jogerős döntéssel, illetve Biró Sándor és társai által a Legfelsőbb Bírósághoz benyújtott törvényességi óvás emelés iránti kérelmek elutasításával egyetértettek és jelenleg is egyetértenek, A jogerős döntés törvényességét ugyanis nem teszi kétségessé Biró Sándor és Kovács József azon állítása, hogy a betöréses lopásban a Tolna megyei tettesekkel együtt a kényszervallatással érintett személyek is részt vettek volna, mert ez az eljárások során nem bizonyult valónak. A végrehajtő bizottság a tájékoztatást tudomásul vette. Kaposvár, 1978. július 10. *$PÁ * ??^m T^í 9 ím • jegyzőkönyvvezető £*)• •••••••• y. ....q. ...... egyei t0kár