MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1977
125. ő. e. 1977. szeptember 28. (2-53. o.) - 1. A megye kereskedelmi ellátásának helyzete, javaslat a további feladatokra. Jelentés: 4-13 - Szóbeli kiegészítés: 18-19
I 7 L a u t á n Ferenc elvtárs; Megköszöni, hogy meghivást kapott a napirend tárgyalására, A vitában feléjük felvetett részletkérdéseket - amelyekre most nem tér ki - feljegyezték és Tóth Lajos elvtárssal, valamint a kereskedelmi osztály vezetőjével még egyszer megbeszélik a megoldás mikéntjét• Külön figyelmet forditanak az anyagban is szereplő, az országos helyzettől eltérő témákra, A jelentés megállapításaival ő és főosztályuk egyetért; tükrözi az országos helyzetet. Nagyon pozitiv, hogy a jelentés nem elsősorban gazdálkodási, hanem politikai oldalról közelitette meg a témát. Valóban a megyei tanács kereskedelmi osztálya, a vezetők komplex módon, kereskedelempolitikai felfogásban foglalkoznak a kereskedelem munkájával. Jónak értékelik azt az együttműködést, amely kialakult a minisztérium és a megye kereskedelemmel foglalkozó szervei között. Ezért sikerült jobb és többet jelentő megállapodásra jutni több kérdésben is, mint korábban, A jelentésből és a vitából az tükröződik, hogy a gondok ellenére is a megyében magasabb színvonalú a kereskedelmi munka; jobb az áruellátás, a választék. Arra kell törekedni, hogy a vitában felvetett problémák - kenyérgond, falun is legyen tej, stb, - mielőbb megoldódj anak, Pozitivnak értékelik a Somogyi Néplap kereskedelemmel foglalkozó Írásait, A politika oldaláról közelitik meg a témát; a tömegkommunikáció eszközével jól segitik a kereskedelem munkáját, A számok azt mutatják, hogy elég szépen fejlődött az idei évben az áruellátás, a forgalom; az 1978, évi felkészülés is megfelelő. Az áruk összetételében és volumenében további fejlődést lehet elérni. Jogosak az áru-alapok biztositásával, a minőség, a választék javitásával, az import növelésével kapcsolatos felvetések. Ezek egy része biztositható, másik része elég sok gondot fog jelenteni, A magánszektor visszaéléses tevékenységét csak ugy lehet csökkenteni, ha az állami és szövetkezeti szektor területén előre tudunk lépni az áruk minőségét és mennyiségét illetően, A siófoki piac belépése ebből a szempontból nagymértékben javitja a helyzetet a térségben. Konkrétan nem ismeri a Vendéglátó Vállalat helyzetét, de a hozzászólás alapján meg fogják vizsgálni, Ugy itéli meg, hogy a vendéglátást illetően a megyében rosszabb a helyzet, mint országos viszonylatban. Egyetért Kovács elvtárs ezirányu felvetésével. Tudomása szerint a fejlesztést illetően érvényben vannak azok a megállapodások, amelyek a nagy alapterületű egységekre vonatkoznak az állami támogatást illetően, Folynak az épités előkészületei, A kapcsolódó beruházások kérdését ők is fel kivánták vetni, mert rendkivül problémás téma. Nehéz kideriteni, hogy hol van az igazság - pénzen, kapacitáshiányon, vagy elhatározáson múlik?