MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1977

124. ő. e. 1977. augusztus 31. (144-194. o.) - 2. A kádernyilvántartásra vonatkozó 1975. szeptember 1-i központi bizottság titkársági határozat végrehajtásának megyei tapasztalatai. Szóbeli tájékoztató: 175-179

w 5 iratok kivételével - ahhoz az állami vagy más szervhez le­het továbbitani, ha kérik, ahová az illető távozott, A fen­ti megkötéseket a tapasztalataink szerint minden pártszerv­nél betartották. Továbbra is gondot okoz azonban a hatáskörből kikerültek sze­mélyi anyagának a tárolása /pártbizottságonként loo-5oo db/ A nyugdíjkorhatárt meghaladók,valamint az elhunytak személyi anyagainak mikrofilmezése eddig nem történt meg, A személyi anyagokat minden pártszervnél szigorúan bizalmas­ként kezelik, a betekintésre vonatkozó szabályokat betartják. Egyéb feladatok A titkársági határozat alapján az első félévben a járási és városi pártbizottságok közül a nagyatádi járási és városi pártbizottság tekintette át kádernyilvántartásának a helyze­tét. Intézkedésünkre a második félévben erre sor kerül a já­rási, városi pártbizottságoknál. Hosszabb távon valamennyi kádernyiIvántartást vezető pártbizottságnál legalább 2 éven­ként az áttekintési kötelezettségnek eleget kell tenni, A kádernyilvántartás vezetésének a személyi és egyéb feltéte­lei biztosítottak. További szándékunk a reszortfelelősök sta­bilizálása. Összegezésként elmondhatom, hogy megyénkben a KB Titkárság határozatának az Útmutató szerinti végrehajtása eredményes és folyamatos. Az újszerű eljárási szabályok alkalmazása né­hány vonatkozásban még akadozik és az adminisztrációs jelle­gű munkában is van még pótolni való. Osztályunk segiti és fo­lyamatosan ellenőrzi a végrehajtást. Meggyőződéssel jelentem ki, hogy ilyen pontos, preciz nyil­vántartás, amilyen az MB-n van, ezekben döntő érdemei Varga László elvtársnak vannak! Ez a munka a tagnyilvántartással együtt nagy precizitást, pontosságot, szakmai hozzáértést követel. S még inkább igy lesz a gépi feldolgozásnál. Kaposvár, 1977, augusztus 31• Tolnai Sándor PTO vezető

Next

/
Thumbnails
Contents