MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1977
124. ő. e. 1977. augusztus 3. (40-69. o.) - 1. A megye 1977. első félévi gazdasági eredményei, és a további feladatok. Szóbeli tájékoztató: 42-54
- 14 A tájékoztató egészében véve tényszerű, tárgyilagos, azonban kicsit politikusabban kell érzékeltetni a gondokat, problémákat - jogosan vetették fel azt a VB tagjai is. Erősiteni kell az alkotó, kezdeményező, az egészséges kockázatvállalás légköré t# Azoknak a munkáját, akik gondolkodnak, kezdeményeznek, jól gazdálkodnak el kell ismerni; a tunyákat, elbizakodóttakat jobb munkára kell serkenteni. Ahol nem használ a biztatás, a^ káderpolitikai következtetéseket is nagyon határozottan, egyértelműen le kell vonni. A beszámolót ilyen értelemben is erősiteni kell. Arra azonban semmi okunk nincs, hogy megkongassuk a vészharangot. Az állami gazdaságok termelési értéke 2 év alatt közel 30 %kai nőtt a megyében. Nagy fejlődós, hogy még a balatonfenyvesi állami gazdaság is plusszal fog zárni ebben az évben. A problémás helyeken elég erős megyei beavatkozással megkezdtük a rendteremtést. A nagyberki példa arra int bennünket, hogy némely helyen terményszerkezet-váltást is végre kell hajtani. Sajnos lo-15 szövetkezet van a megyében, ahol részben vezetési problémák és rossz adottságok miatt nem sikerült elérni fejlődést. A Húskombinát rekonstrukcióját hátráltatja, hogy a dán cég ujabb követeléssel lépett fel. A megyei vezetés foglalkozik a témával. A terület elő van készitve, bármikor elkezdődhet a munka; a nemzetközi szerződést kell megkötni. A fejlesztési gondok ellenére is céltudatosan megyünk előre a tervek teljesítése területén. Azt kell jobban érzékeltetni, hogy továbbra is tervszerű, politikus előkészitő munkára van szűkség a végrehajtás érdekében. Bizonytalanságot nem szabad a dolgozókban kelteni. Mindent meg^ kell tenni araiak érdekében, hogy a tervek mennyiségi és minőségi mutatói teljesüljenek. Egyetértek azzal, hogy a jól dolgozó üzemeket dicsérni, a roszszul dolgozókat pedig birálni kell és a hasznosítható tanulságokat közre kell adni. Reális hangvételű, de kritikus volt a Somogyi Néplapban megjelent cikk azzal kapcsoltban, hogy hogyan állnak Kaposfüreden a dolgok. Ugyanezt kell az ipari üzemek esetében is tenni. A VBKM helyzetére külön vissza kell térni. Felfelé is jelezni kell levél formájában a fennálló visszásságokat és kérni kell a sürgős intézkedések megtételét. Azt nem javaslom, hogy erről és az épitőipar helyzetéről külön vitát kezdeményezzünk, mert ettől nem lesz jobb a helyzet. Látjuk, érzékeljük a dolgokat, mindenkinek megvan a saját feladata. A jó dolgokat erősiteni kell, a hibák ellen pedig következetesebben fel kell lépni. Ismerjük el, hogy az adott feltételek mellett is a dolgozók, a szocialista brigádok a kommunistákkal az élen jelentős eredményeket értek el. Azonban azt is látni kell, ho§y egyes helyeken a dolgozók hozzáállása jobb volt, mint a vezetőké, /pl. VBKM/ Ezekben a dolgokban - el kell ismerni - mindannyian túlzottan türelmesek vagyunk. Időnként bennem is volt visszatartás. Ha