MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1977

124. ő. e. 1977. augusztus 3. (40-69. o.) - 1. A megye 1977. első félévi gazdasági eredményei, és a további feladatok. Szóbeli tájékoztató: 42-54

l Jr 4 ző évhez viszonyítva jelentős eredményeket értünk el, de a gondokat sem kellene elhallgatni, mert különben év végére nem számithatunk eredményre, A tanács beruházással kapcsolatos tevékenysége javult a me­gyében, azonban néhány helyen még mindig nem kielégítő az ütem, A fennálló problémák miatt ugy kellene minősíteni e te­vékenységet, hogy nem vagyunk elégedettek. Árnyaltabb megfogalmazást javasol a munkaerő mozgás okait il­letően, A nem megfelelő munkahelyi légkör és a szociális el­látással kapcsolatos problémák mellett nagy szerepe van ebben a bérszínvonal alakulásának is. Van olyan vállalat, ahol az egy főre eső béren kivüli juttatás évi összege 6-7 ezer forint, mégis elmennek a dolgozók. Nem szabad minden problémáért csak a vezetőket, a kollektívákat elmarasztalni. Nem lehet a témát a kommunisták, a dolgozók, a kollektívák munkájának az értékelése nélkül pártbizottsági ülésen tárgyal­ni. Ha két mondattal is, de minősíteni kell a vezetés helyze­tét és az állami irányitó munka egészét. Nem kell szégyenkez­ni, szép eredményeket értünk el, de szólni kell a gondokról is, A gazdasági életet alapvetően az állami szervek irányítják és tevékenységük döntő ebben a kérdésben, Tihanyi Zoltán elvtárs: Az országos és megyei számok is azt bizonyítják, hogy az élet­szinvonapolitika megvalósul. Azonban azt is látni kell, hogy ha a nemzeti jövedelem, a hatékonyság, a bevételi források az első félévben nem a tervek szerint alakulnak, bizonyos terüle­teken átértékelésre lesz szükség az V, ötéves terv megvalósí­tása érdekében, A megyében a tendencia kedvező, mégis kicsit dinamikusabb gaz­dálkodási tevékenységre kell ösztönözni a második félévben. Er­re jó alkalom a NOSZP 60, évfordulója tiszteletére kibontako­zott munkaverseny. Azonban gondolni kell a következő évekre is, A megye szempontjából legfontosabb kérdés, hogy a kormány ál­tal a közelmúltban jóváhagyott 4 milliárd forintos kapacitást bővitő beruházásból kapnak-e a megyei vállalatok,HA a SAEV és TANÉP ebből a szempontból nem fog kedvező elbírálásra találni, nagyon nehéz lesz a megye beruházási, fejlesztési tervét a kö­vetkező években teljesíteni. Az mellett, hogy a beruházások területén jelentősek az eredmé­nyek, nyugtalanító jelenségek is tapasztalhatók, A kereskede­lem területén pl. 8 pénzügyileg teljesen lerendezett beruhá­zás nem kezdődött el az első felévben, de a második félévben is el kellene kezdeni hármat. Az ipar területén nagyrészt meg­valósulnak a tervezett beruházások, A fedezet igazolásokkal és a szerződéskötésekkel van probléma. Ezek hiányában nem le­het a határidőket tartani, A mezőgazdaság területén főleg át­húzódó beruházások vannak. Az ez évi beruházások pénzügyileg le vannak rendezve - a megvalósítást kellene szorgalmazni. Az

Next

/
Thumbnails
Contents