MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1977
123. ő. e. 1977. június 8. (89-156. o.) - 1. A pártpropaganda feladatai, továbbfejlesztése a központi bizottság 1976. október 26-i határozata alapján. Jelentés: 91-116
9 Propagandánkban ismertessük meg a hallgatókat történelmünk haladó hagyományaival. Az ifjúság körében forditsunk nagyobb gondot a hazafias, a honvédelmi és^az internacionalista nevelesre. Tudatosítani kell, hogy elsősorban nemzőti hagyományaink népeket, nemzeteket összekötő mozzanatait kell ápolnunk. Segítsük elő, hogy történelmünket dialektikus, történelmi materialista felfogásban értelmezzék a hallgatók. Tárjuk fel a nacionalizmus gyökereit, A káderképzőkön határozottéin lépjünk fel a marxista történelemfelfogástól eltérő jelenségekkel szemben. Helyezzünk nagyobb nyomatékot a szocialista hazafiság uj tartalmi vonáfiainak ismertetésére, / A szocialista integráció jelentősége, a termelőerők nemzetközivé válása, a tudományos technikai forradalom hatása stb./ A politikai oktatás különböző formáinak megfelelően fel kell lépni a gazdasági felfogás téves tudati megnyilvánulásai ellen, amelyben a nacionalizmus és á' kozmopolitizmus is megnyilvánul, A propagandamunkában tudatositsuk azt, hogy a nemzeti szuverenitás döntően gazdasági fejlődésünktől függ, A politikai oktatásban a proletár internacionalizmus tartalmának mind teljesebb és korszerűbb bemutatására kell törekedni. Meg kell értetni a szocialista közösség országai egyre szorosabb politikai, gazdasági, ideológiai és katonai együttműködésének szükségességét és gyakorlati jelentőségét. Ez jelentse a hazafiságra és az internacionalizmusra való nevelés alapját, A propagandában magyarázni kell a szocialista országok érdekközösségének lényegét, a testvérpártok szolidaritásának fontosságát, az önállóság, a szuverenitás, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás jelentőségét, Tudatositani kell, hogy a magyar és a szovjet nép legujabbkori történelme összeforrt. Kiemelten kell foglalkozni a magyar-szovjet kapcsolatok objektiv szükségszerűségével és fel kell lépni az antikommunizmus valamennyi megnyilvánulása ellen. Pontos feladat, hogy propagandánk reálisabban, ellentmondásaival együtt mutassa be a nyugati kommunista- és munkáspártok sajátos körülményeit. Emelje ki a pártjaink közötti alapvető egységet, lépjen fel a vitás kérdéseket abszolutizáló nézetek ellen, adjon választ a sajátosságokból adódó viták gyökereire is, Tudatositani kell, hogy a nemzeti felszabadító mozgalmak mind fontosabb szerepet töltenek be a nemzetközi életben. Meg kell értetni, Jtiogy^a világforradalmi folyamat három fő osztaga egymást segito, erősitő erő. Propagandánk lépjen fel az eszméinktől, társadalmi céljainktól idegen burzsoá nacionalizmus, kozmopolitizmus bárhol és bármilyen régi vagy uj formában megnyilvánuló jelenségeivel szemben.