MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1977

121. ő. e. 1977. január 5. (Zárt ülés) (24-48. o.) - 3. Az ideológiai titkári tisztség betöltésének kérdése, állásfoglalás a jelölésről. Szóbeli javaslat: 45

22 ami stabillá tenné megitélését. Amikor a KISZ-nél dolgozott, kapkodás, idegeskedés jellemezte munkáját, nem volt tul ha­tározott. Mint a városi tanács elnökhelyettese sem végzett olyan munkát, mint amilyent a Politikai Főiskola elvégzése után elvátak tőle. Csapó Sándor elvtársat felkészültsége, jártassága, sok éves pártmunkás tapasztalata alapján alkalmasabbnak tartja megyei titkárnak. Mintegy 10 éve a városi pártbizottság titkára. Kovács Béla elvtárs kérdésére elmondja, hogy a megyei pártbi­zottság sok témában nem volt elégedett a városi apparátus mun­kájával és az új első titkár munkáját akarták megkönnyíteni azzal, hogy a régóta ott dolgozókat átirányitják más területre. Csapó elvtárs cserébe úgy merült fel, hogy megérdemli az elő­léptetést. A munkájával elégedettek. Ami a munkájában negati­vum, a minősitése tartalmazza. /Döntés előtt túl sokat egyeztet, nem szeret önállóan dönteni./ B ö h m József elvtárs: Varga elvtárs által javasolt sorrenddel ért egyet. Tóth János elvtársat a vezetői munkában eddig szerzett tapaszta­latai, képessége, pártiskolai végzettsége alkalmassá teszik ar­ra, hogy a megyei pártbizottság titkára legyen. Olyan tulajdon­ságokkal rendelkezik, amiért becsülni kell - szókimondás, nyilt­ság, őszinteség. Ha indokolt, önmagával szemben sem kiméletes, van önkritikája. Tóth elvtárs rendelkezik olyan tulajdonságok­kal, hogy Horváth Sándor elvtársat - nem rossz szándékkal mond­ja - hámba fogja. Tudja, hogy Tóth elvtárs sem hibátlan ember, de a pozitivumok mellette szólnak. Csapó elvtársat tiszteli, ahhoz hasonló tulajdonságú embernek ismeri, mint Deák elvtárs elmondta, azonban Tóth János elvtárs­sal szemben gyengébb titkár lenne. Dr. Kiss József elvtárs; Mindkét elvtársat hallomásból ismeri, egyértelműen egyik mellé se tudná letenni a voksot, mert nincs olyan tömegkapcsolatuk; nem végeztek olyan kiemelkedő munkát, amely alkalmassá tenné őket a megyei titkári funkció betöltésére. Ismeretei szerint az apparátuson belül is van olyan elvtárs, aki alkalmas lenne me­gyei titkárnak, mint pl. Tolnai Sándor elvtárs, de Klenovics Imre elvtársat is alkalmasnak tartja e funkció betöltésére. Illés Anna elvtársnő; Csapó elvtársat alkalmasnak tartja megyei titkárnak. Többre képes, mint amilyen funkcióban jelenleg van. Tóth elvtársnak kevés pártmunkás tapasztalata van. Az apparátuson belüli megoldással nem ért egyet. Tettinger István elvtárs; Tóth elvtárs munkájáról nem tud rosszat mondani, nem is akar­ja megitélni; mint városi első titkár, a munkája el van ismer-

Next

/
Thumbnails
Contents