MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1977

122. ő. e. 1977. március 31. (60-127. o.) - 2. A kéthelyi pártvezetőség területén végzett pártvizsgálat tapasztalatai. Jelentés: 79-91

3 12 A pártvezetőség összetétele nem tükrözi a terület párttagsá­gának az összetételét, A pártvezetóség tagjai mind vezető be­osztásban dolgoznak, A pártvezetőség titkára nem lehet egyben alapszervezeti titkár is. Sürgős, megoldásra váró feladatok vannak ezen a területen, B ö h m József elvtárs; A jelentés reális, következtetései helytállóak, A határozati javaslattal egyetért. Indokolt volt a témában a pártvizsgálat lefolytatása, Megítélése szerint nemcsak a marcali járásban van ilyen és ehhez hasonló probléma, hanem másutt is előfor­dulhatnak, jóllehet sem a megyére, sem a marcali járásra nem ez a jellemző, A járási pártbizottság, a VB, a vezetők irányi­tó, ellenőrző tevékenysége, annak szinvonala, hatékonysága az elmúlt három évben nem változott negativ irányban, de növeke­dett a megyei pártbizottság igénye; növekedtek a megyei pártbi­zottság által támasztott követelmények a pártszervek irányába, amellyel a Marcali járásban nem tudnak minden esetben lépést tartani. Néhány esetben más járásban is ez tapasztalható. A marcali járásban a gazdasági területen kialakult helyzetnek általánosítható okai is vannak, A gazdasági környezet, a köz­gazdasági szabályozó rendszer nem minden esetben kedvezett an­nak, ahogy a marcali járás fogadhatta az ilyen termelési adott­ságú tsz-ek egyesitését, mint Somogyszentpál és Kéthely, Itt a legmagasabb a szarvasmarha állomány, amelynek tenyésztését nem tudták az üzemek elég gazdaságosan megoldani, Kethelyen, de a járás többi szövetkezetében is igen magas az állóeszközök egy­ségnyi területre vetitett értéke. Nagymérvű a hitelesedékesség, Kéthely arról volt hires, hogy a megyei átlagnál magasabbak voltak a hozamok, de rendkívül magasak voltak a költségek is, és mindig borotvaélen táncoltak. Az utolsó évek rendkívüli idő­járása miatt a Páró László vezette szövetkezet is képtelen volt megbirkózni a problémákkal, A mérlegek azt bizonyítják, hogy Kethelyen, de a járás többi szövetkezetében is komoly bajok van­nak a hozamokat illetően. Egyetért Király elvtársnak azzal a megjegyzésével, hogy a gaz­daságban meglévő problémák összefüggnek a vezetés gyengeségé­vel. Ez visszahat a járási szintű irányitó és ellenőrző munká­ra. Nem kielégitő a járási pártbizottság káderpolitikai tevé­kenysége. Nagymértékű kompromisszum tapasztalható a részükről; indokolatlanul elhúzzák egyes ügyek lerendezését; apolitikus intézkedéseik vannak, így van ez a társadalmi, az állami, a gaz­dasági szervek esetében is. Változtatni kell ezen a helyzeten. Sok a járásban az 5o-6o év közötti, több évtizede tevékenykedő elsőszámú vezető. Biztos, hogy ezekkel szemben megkülönbözte­tett figyelmet kell forditani,azonban egyes esetekben indoko­latlanul ^túlzott mértékű ez a türelem. Az ilyen állapot sokáig nem viselhető el. Sokkal többet használunk az ügynek, ha következete­sebbek leszünk korengedményes nyugdíjazásuk, vagy más területre irányításuk tekintetében. Igaz a jelentésnek az a megállapítása, hogy a marcali járás vezetői tudták, mi van Kethelyen, csak nem mertek szembenézni

Next

/
Thumbnails
Contents