MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1976
118. ő. e. 1976. augusztus 4. (52-116. o.) - 1. Az ipari szövetkezetekben folyó személyzeti- és kádermunka, további feladatok a megyei párt-vb 1972. április 19-i határozata alapján. Jelentés: 55-71 - Szóbeli kiegészítés: 72
"U 9 B i c z ó Péter elvtárs: Alsóbb szerveik a szövetség ajánlásait nem kötelesek megtárgyalni, csak az QKISZ-ét. Az OKISZ-nál kell lépéseket tenni ezzel kapcsolatban, mert a KISZÖV munkáját is nagyban befolyásolja ez a helyzet. Az állami rendeletek betartását csak törvényes utón lehet vizsgálni. Ha a tanács felkéri őket, csak akkor folynak be az ilyen vizsgálatokba. Az utóbbi időben van ilyen; szivesen részt vesznek e munkában. Azért kezdeményezték a személyzeti előadói státusok önállósítását, mert ha kapcsolt munkakörben látják el, az a személyzeti munka rovására történik. Jelentésükben főleg a pértiskolai végzettséget értékelték, de vannak oljran diplomás dolgozóik is, akiknek ugyan nincs pártiskolai végzettségük, pedig ezek is részesültek az egyetemen, a főiskolán politikai képzésben. Megköszöni a vita során elhangzott nagyon sokoldalú véleményeket, javaslatokat. ígéri, hogy munkájuk során hasznosítani fogják azokat. Honfi István elvtárs összefoglalója; A végrehajtó bizottság már hosszú idő óta rendszeresen visszatér a korábban hozott határozatainak a végrehajtására. A vita igazolja, hogy e nagyon fontos témában is szükség volt erre, mert a fejlődés ellenére lassú az előrelépés az ipari szövetkezetekben folyó káder- és személyzeti munka területén. Fejlődés elsősorban szervezeti téren van, amely nem kis eredmény, hiszen az 1972. évet megelőző időben áldatlan állapotok voltak ezen a területen. Ma már intenzív szakaszba lépett a szövetkezetek fejlődése is, amely fokozottabb mértékben igényli a szervezeti keretek tartalommal való megtöltését. A jövőben sem járható az az ut, hogy fél állásban megbiznak valakit a személyzeti munka vitelével. Sokkal nagyobb követelményt kell támasztani a személyzeti előadókkal szemben. Szükség van arra, hogy a KISZÖV felülvizsgálja alkalmasságukat; tegyen meg mindent a személyzeti munka minőségi javitasa érdekeben. Több elvtárs utalt rá, hogy az eddig tett intézkedések következtében jobban a helyére került a káder- és személyzeti munka az ipari szövetkezetekben /kádercserék, szakemberek beállítása/. Ha nem ezt állapítanánk meg, a tényekkel kerülnénk ellentétbe, hisz az eredmények nem valósulhattak volna meg az ott dolgozók minőségi munkája nélkül. Élénk vita alakult ki a szövetkezetek önállóságáról. A KISZÖVnél sem ennek megszüntetését vitatják - a követelményeknek megfelelő színvonalra kell fejleszteni. A szövetkezeti demokrácia is, mint általában a szocialista demokrácia nagyon fontos társadalmi cél szolgálatában eszköz ahhoz, hogy magasabb fokon jusson érvényre a centrális akarat, mely alatt az össztársadalmi érdekek érvényre jutását kell érteni. Ha ebből a