MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1976

118. ő. e. 1976. július 21. (2-51. o.) - 2. Különfélék: - Elfogadott tájékoztató: 41-45

-'•^ 3 A vállalat pénzügyi egyensúlyát kedvezőtlenül befolyásolta, hogy a termelés és az árbevétel ütemessége az elmúlt öt év során lényegében nem javult, sőt a tervidőszak második felében romlott. Az árbevétel döntő része - mintegy 40 #-a - álta­lában a IV. n,évben, ezen belül is főleg decemberben reali­zálódott, A vállalatnál a beruházás révén megnőtt állóeszköz kihas z­nálása nem megfelelő. Bár a gépek kihasználása az utolsó kőt évben valamelyest javult, a 100,- K netté állóeszköz állományra jutó termelési érték 1970-hez viszonyítva a tervidőszak végére 64 %-kal csökkent. Tehát az eszközhaté­konyság nagymórtékben romlott. Mint ismeretes 1973 második felében a vállalatnál személy­cserékre került sor. Az uj vezetés célul tűzte ki, hogy, előrelépjenek a vállalat szervezettségének javítása terén és olyan vállalkozáspoli­tikát és gyakorlatot alakitsanak ki, amely jobban figyelem­be veszi a vállalat adottságait és összhangban van a megyei érdekekkel. Ennek megfelelően kezdeményeztek a korábban irreális határidőkkel vállalt szerződések módosítását. Fel­mérték, elemezték a vállalat gazdasági helyzetét és több intézkedést tettek a gazdálkodás hatékonyságának növelésé­re, A vállalat ezen törekvéseit a megyei vezetés is támogat­ta. Az uj vezetés fontos feladatának tekintette a vállalat irá­nyítási rendszerének korszerűsítését is. Ennek érdekében uj működési szabályzatot dolgoztak ki ós módosították a vállalat szervezeti felépítését, A termelésirányítás terü­letén kiépítették a főépitésvezetőségi rendszert, A szerző­déskötésekkel kapcsolatos tennivalók előkészítése és jobb összehangolása érdekében vállalkozási osztályt hoztak létre. Ezen kivül szervezési és ellenőrzési osztályokat alakítot­tak ki, illetve egyes osztályokat átszerveztek. Törekedtek arra, hogy a vállalat irányítása^hatékonyabb, gazdálkodása pedig rugalmasabb ós áttekinthetőbb legyen, A fenti intézkedések egy része azonban nem volt kellően át­gondolt és megalapozott, igy nem minden területen hozta meg a kivánt eredményt, - A szervezeti felépítés módosítása például helyes intézke­dés volt. A központi irányitó szervezet azonban lényege­sen nagyobb lett, mint amit a termelési volumen indokol­na. Azt is mondhatjuk, hogy a vállalat az irányítás szem­pontjából túlszervezetté vált. Több lett ugyanis az irá­nyítási lépcsők száma, igy nem biztosítható a megfelelő rugalmasság sem az irányításban, sem a gazdálkodás be­folyásolása terén, - Nem sikerült megfelelően javitani a műszaki előkészitő munka szinvonalat. Továbbra is hosszú a szerződésterveze­tek előkészítése, illetve az ezzel kapcsolatos műszaki

Next

/
Thumbnails
Contents