MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1976
118. ő. e. 1976. július 21. (2-51. o.) - 1. A megye 1976. I. félévi gazdasági eredményei, a további feladatok. Szóbeli tájékoztató: 4-22
16 További tennivalók Az I. félév gazdasági eseményei azt tanusitják, hogy a pártbizottság jan. 9-i határozatában megszabott feladatok reálisak, feszitettek, de végrehajthatók és a megvalósításuk - területenként eltérő mértékű - de összességében jó ütemben halad, Uj, átfogó teendők megfogalmazására - az I. n.évi helyzethez hasonlóan - most sincs szükség. A gyakorlati, politikai és gazdasági munka eredményesebbé tétele érdekében azonban néhány területre ugy vélem rá kell irányitani a figyelmet. A pártszervek és szervezeteknek a jelenlegi helyzetben a legfontosabb feladata a nyugodt politikai légkör, a stabilitás érzésének erősitése. Ezzel egyidejűleg - a jóváhagyott tervek birtokában - serkenteni, mozgósitani kell a gazdasági feladatok végrehajtására. A gazdasági életben sincs szükség semmiféle kapkodásra, a lassúság, a késlekedés tudomásulvétele azonban politikai hiba lenne. Olyan alkotó légkör kibontakoztatására van szükség, ahol a figyelem nem a demokratikusan jóváhagyott célok vitatására, a végrehajtás kétségkivül meglévő nehézségeinek hangoztatására, hanem összefogásram a megoldás módozatainak keresésére és gyakorlati alkalmazására irányul. A gazdasági életben tehát egészséges nyugtalanságra, a csak helyben feltárható és kiaknázható lehetőségek hasznosítására van szükség. Tudatosítani kell, hogy a központi ós területi politikai és gazdasági irányitó szervek politikai felelőssége a gazdasági élet alakuláséért változatlan ugyan, de ezek a szervek az általuk elvégezhető teendők nagy részét elvégezték /irányvonal kijelölés, tervkészítésben való résztvétel, a végrehajtás "külső" feltételeinek megteremtése, stb./ A sor - az irányitó szervek felelősségének csökkenése nélkül - most már a helyi, a vállalati, végrehajtó szerveken van, Irányitási rendszerünk - bár növekedett a centrális elemek aránya,-a vállalati önállóság megsértése nélkülnem vált un. direkt tipusuvá. Hem lehet tehát mindent fe-