MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1976

115. ő. e. 1976. január 21. (59-109. o.) - 1. Az állattenyésztés és az állategészségügy alakulása a megyében, és az ezzel kapcsolatos V. ötéves tervi feladatok. Jelentés: 61-71 - Határozati javaslat: 72-75

- 4 ­számát, nagyobb gondot kell fordítani a fiatal szakmunkások képzésére. Növelni kell az üzemi állatorvosok számát. Gondoskodni kell arról,hogy az ágazat fejlesztésével egyidőben és annak ré­szeként az ott dolgozók munkakörülményei tovább javuljanak. 6,/ A tanácsi szerveknek,az ágazattal foglalkozó in­tézményeknek, a termelőszövetkezetek területi szövetségének, az üzemek vezetőinek gyorsabb és hatékonyabb intézkedéseket kell tenni az ágazat helyzetének javítására. Munkájukat ugy kell szer­vezni és végrehajtani, hogy az ágazat elé kitű­zött feladatok az V. ötéves tervben megvalósulja­nak. Záradék : 1,/ A MSzMP Megyei Párt Végrehajtó Bizottsága felké­ri a megyei tanács elnökét, hogy az állattenyész­tési ágazat V, ötéves tervi feladatainak végre­hajtását szervezze meg,a meghatározott feladatok kerüljenek a mezőgazdasági ágazat V, ötéves tervé­be, a feladatok végrehajtására intézkedési és fela­dat terv készüljön. Felelős : Böhm József tanácselnök Határidő: 1976. június 30. 2./ A Járási, Városi Pártbizottság titkári értekezle­ten meg kell tárgyalni a határozatból adódó fela­datokat, A járási, városi pártbizottságok szervez­zék meg a végrehajtás segítését és ellenőrzését. Felelős : Járási, Városi Pártbizottságok titkárai Határidő: folyamatos A határozatot kapják: - A MSzMP Somogy megyei Bizottság titkárai, - A í-legyei,Tanács Tanácselnöke, - Járási-, Városi Pártbizottságok I,Titkárai, - Megyei Pártbizottság Osztályvezetői, - a Megyei Tanács elnökhelyettese, Tóth Lajos, - Tsz. Szövetség Elnöke, - MÉSZÖV. Elnöke, - MNB. Somogy megyei Igazgatósága - Dr, Széles Gyula Mezőgazd.Főiskola PB. párttitkára

Next

/
Thumbnails
Contents