MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1976
117. ő. e. 1976. július 7. (212-276. o.) - 2. A népfrontválasztások politikai tapasztalatai. Szóbeli tájékoztató: 234-243
A bizottsági tagok száma viszont, -figyelemmel az öt járási népfrontbizottság megszűnésére és számos községben a lakosság számának csökkenése miatt indokolt kisebb létszámú bizottság alakitására-az 1972 évi 8200-al szemben csökkent és most 7242 fő. A káderpolitikai elvárásokat ugy fogyalmaztuk meg, hogy mindenütt legyen alapvető: - a szocialista társadalmi rendhez való hűség; - a közéleti tevékenységre való alkalmasság; - a munkában való helytállás; - a politikai és erkölcsi fedhetetlenség; - a munkahelyi és a lakóhelyi közösség megbecsülése. Arra törekedtünk, hogy a lakosság körében végbement foglalkozásbeli változások, valamint az egyes társadalmi osztályok és rétegek arányának és jelentőségének megfelelően -figyelmmel a helyi sajátosságokra- növekedjen az ipari munkások, a termelőszövetkezeti fizikai dolgozók, az agrár és a műszaki értelmiségiek, a nők és a fiatalok száma, illetve aránya. A személyi kiválasztások -egyetértésben a helyi pártszervekkel és szervezetekkel, valamint a munkahelyi vezetőkkel a szakszervezeti szervekkel és a KlSZ-szet sikeresek voltak, megfelelnek az előbbiekben vázolt követelményeknek. A jelölteket néhány fő kivételével elfogadtak a gyűlések. A néhány visszautasítás a választási gyűlésről való indokolatban távolmaradás miatt fordult elő. A jelöltek -egy kivételével- nem utasították vissza a választáson megnyilvánult bizalmat. Ez a közéleti érdeklődés fokozódását, a mozgalom tekintélyének növekedését is mutatja. Kiegészítő javaslat néhány községben történt, főként fiatalra, nőre és bejáró dolgozóra. Sehol sem alkalmazták azt a formalizmust, hogy szervezetten tettek volna kiegészitő javaslatot. Az előkészitő munkában igyekeztünk szélesiteni a demokratikus formákat. Ezért a jelöltek névsorát a tanácsok hirdetőtábláján,