MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1976
117. ő. e. 1976. június 9. (110-165. o.) - 1. A tanácsok pártirányításának helyzete a siófoki járásban. Jelentés: 112-118
*™ 5 ** A pártszervezetek és a tanácsi vezetés nagy figyelmet fordit az apparátus politikai t szakmai képzésére, beiskolázására, A minősitések Összességében javultak, de még több nem felel meg a követelményeknek és időben nem készlil el* A tanácsi tisztségviselők többsége felelősséggel végzi munkáját, alkalmas feladata ellátására. Egyes községekben azonban gondjaink vannak, mert a jelenlegi vezetők a megnövekedett követelményeknek már nem képeseke megfelelni, így e helyeken a közeljövőben gondoskodni kell a szükséges személyi cserék végrehajtásáról, A tanácsi^tisztségviselők munkájának, magatartásának megítélésében a pártszervek tárgyilagosak, de esetenként nem támaszta-^ nak megfelelő követelményt, időben nem jelzik a feszültséget, és igy több esetben állami, illetve pártfegyelmi felelősségrevonásra is sor került, A községi tanácsoknál Tabon és Balatonlellén működik hivatali alapszervezet, tevékenységükkel megfelelően segitették a tanácsi munkát, munkamódszerük most van kialakulóban, több segitséget kell adni a munkájuk további javitásához* A pártbizottságoknál, pártvezetőségeknél a káderhatáskörök rendezettek, annak gyakorlata megfelelő, A pártszervek vezetői és a tanácsi tisztségviselők közötti munkakapcsolat javult, tartalmasabbá vált. Több községben viszont a ffoaácstörvény helytelen értelmezése miatt tapasztalható bizonyos feszültség a tanácselnök és a vb titkár között* Ezt a feszültséget, amely a feladat és jogkör ellátásából adódik a helyi pártszerveknek és a járási hivatalnak feltétlenül szükséges feloldani, A párthatározatok végrehajtásának ellenőrzése során megállapítottuk, hogy azok hatékonysága nagy eltéréseket mutat, Amig egyes helyeken és területeken emlitésre méltó eredményeket értek el, addig néhány községben elégedetlenek vagyunk a munkával, mivel a kitűzött célkitűzések csak lassan, vontatottan valósulnak meg, A járási pártbijsottság vezetőinek az utóbbi időben megfelelő munkakapcsolata alakult ki a megyei tanács tisztségviselőivel és az ágazati szakigazgatási szervek vezetőivel. Az elgondolások, feladatok egyeztetése általában megtörténik, amely hatékonyan szolgálta az eredményesebb végrehajtást, III. Járási Párt ••Végrehajtó Bizottság értékelése szerint a siófoki járásban a tanácsok pártirányitasa a gondok ellenére megfelelően érvényesül, A tanáosi pártirányításban érvényes központi útmutató, megyei és járási határozatok alapján megítélésünk szerint nem indokolt külön határozatot hozni, de az értékelés alapján szükséges nagyobb figyelmet forditoni járásunkban a következőkre: «• a járási pártbizottság munkaapparátusának hatékony, differenciált segitséget kell adni a tanácsokat irányitó partszervek*nek és szervezeteknek, hogy irányitó, ellenőrző, segitő tevékenységüket tartalmasabban tudják végezni a párthatározatok végrehajtása érdekében, • / .