MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1976

117. ő. e. 1976. május 12. (2-83. o.) - 3. Különfélék: - f.) A visnyei tsz-ügyben szereplő személyekkel összefüggő kérdések vizsgálata. Szóbeli tájékoztató: 70-77

-fó 6 szállitottak és a vizsgálat megindulása után történt 4-5 ezer forint körüli befizetés. Sáfrán Ernő azt állitotta, hogy a tsz volt elnöke utasította a nem teljes érték számlázására. Miklós elvtárs elismerte, hogy korábban is többször vásárolt tűzifát a termelőszövetkezetnél. 1975 tavaszán Írásban téte­lesen felsorolva megrendelt 18 db kerítésoszlopot, 6 db tornác­oszlopot és 1,7 a 5 keritéslécet. Ezt május elején leszállították részére, de számlát nem adtak. Május 15-én levélben kérte a számlát, majd május 22-én ez ügyben ismét egy sürgető-levelet küldött a főkönyvelőnek, számlát mégsem kapott. Már folyt a vizsgálat a tsz-nél, amikor november 1-én keltezett számlát kapott 4690,- Ft-ról, amit befizetett. November 20-án levél­ben reklamált kifogásolva a számla mennyiségi tételeit és a minőséget. Erre december 19-én kapott választ, amelynek az volt a lényege, hogy nem számlázhatták azt amit leszállítottak, mert az ilyen anyag forgalmazására a tsz. faüzeme nem jogosult. Miklós elvtársat a rendőrség tanuként meghallgatta és szakértői vizsgálat folyik. 11./ Katus Lajosnét,a temetkezési vállalat főkönyvelőjét Varga Péter elvtárs hozzájárulásával nem hallgattuk meg, mert ellene büntető-eljárás folyik. A felsorolt és meghallgatott 12 személy közül pártonkívüli Kersák Jenő, Miklós János és Rozsnyói József. A rendőrség az eljárás során ez ideig tanuként nem hallgatta meg Dombóvári László, Kálmán Sándor, Tápi József, Lóki János, dr.Ulrich Károly elvtársakat. Dombóvári elvtárs közölte a vizsgálótiszttel, hogy a vb döntése alapján bizottsági kivizsgálás törénik és kérte, hogy ennek befejezését várják meg. Felmerült a kérdés, hogy szükséges vagy elhagyható- e a nevezettek tanukénti meghall­gatása. E kérdésben konzultáltunk Halász és Sólyom elvtársak­kal. Kérésünkre Sólyom elvtárs ellenőrizte és megállapította, hogy Papp József volt tsz-elnök azon tul, hogy önvallomásában mindezeket leirta, követeli ezekre a tételekre vonatkozóan is jegyzőkönyvi kihallgatását.

Next

/
Thumbnails
Contents