MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1976

115. ő. e. 1976. február 18. (160-212. o.) - 2. A megyei pártbizottság 1975. évi költségvetési gazdálkodása. Jelentés: 170-175 - Szóbeli kiegészítés: 176

ím 8 ígéretet tesz a Zákány községi pártbizottság elhelyezésének megoldására; napirenden tartják a kérdést. A pártiskola női hallgatóinak az elhelyezését - addig, amig az Oktatási Igazgatóság uj székháza megépül - épületen kivül kell megoldani. Az ezzel kapcsolatos költségeket a költség­vetésben tervezni kell. A végrehajtő bizottság fogadja el a jelentést és ugy Ítélje meg, hogy a költségvetési gazdálkodás eredményesen folyt 1975­ben. Varga Péter elvtárs összefoglalója: A végrehajtó bizottság a PGO 1975. évi munkáját eredményesnek itóli meg. Az elvtársak éltek azokkal a lehetőségekkel, amelyek biztositva voltak, hisz a költségvetési előirányzatot 99,1 %-ra teljesitették. Egyetértek azzal, hogy a példamutatásnak megvan a politikai kihatása más szervek felé is. Nekünk nem kell szegénynek len­ni, de szerényen, ésszerűen, takarékosan kell gazdálkodni a ránk bizott anyagiakkal. Fokozatosan törekedni kell arra, hogy a pártvagyon megfelelő állapotban legyen. Amit kisebb karban­tartással helyre lehet hozni, azt el kell^végezni, mert ez az olcsóbb^ nem pedig az, ha nagyobb felujitásra várunk, melyre a lehetőségek egyelőre korlátozottak is. Messzemenően egyetértek Bagota elvtárs megállapitásaival. Egy dologra térek ki - az adminisztrációra. Sokszor a Központi Bi­zottság osztályai részéről is menet közben különböző igények­kel lépnek fel /plusz információs jelentések, különböző sta­tisztikák kérése/, ami rendkivül megneheziti nemcsak a mi mun­kánkat, de gyűrűzik le egészen az alapszervezetekig és növeli a pártbürokráciát. Azért is veszélyes, mert gyengiti a párt mozgalmi jellegét, az apparátus dolgozói, a vezetők el vannak foglalva a papirmunkával• Ami szükséges a munkánkhoz, azt meg kell csinálni, ami feleslegesen veszi igénybe az időnket, ab­ban határozottabban kell lépni, de felsőbb szervek támogatását is kérjük ehhez. Annak külön örülünk, hogy a tagdijtémával a Központi Bizottság foglalkozik. Különösen a nyugdijasok köré­ben kell nap mint nap vitatkozni ós a határeseteknél okoz gon­dot, amely már politikai problémát is jelent. Külön megköszönjük a zákányi probléma megoldásához igért segit­séget. Arra kérjük Bertalan elvtársat is, hogy a járási párt­bizottság illetékes vezetőivel együtt keressék a megoldást. A végrehajtó bizottság Varga Péter elvtárs összefoglaló­jával egyetért. III. Javaslat az 1976. I. félévi politikai ünnepségek programjára Előadó: Dr. Horváth Sándor elvtárs A végrehajtó bizottság a javaslatot kisebb módositással elfogadta.

Next

/
Thumbnails
Contents