MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1976

119. ő. e. 1976. október 27. (125-165. o.) - 2. Somogy megye háromnegyed évi gazdasági fejlődése. Szóbeli tájékoztató: 138-149

<& 7 Időben megkötötték a szerződést az AGROKER Vállalattal a műtrá­gya szállítására; előszállítást is vállalnak, mégsem kapnak kálit. Héhány szövetkezetben /pl. Nagybajomban, Kötcsén/ nagyon súlyos problémát okoz a^jövedelem szinvonal növekedése. Igaz, hogy a bértömeg volumenében kevesebb, de az egy személyre eső jövede­lem magasabb a kvalifikáltabb szakemberek beállitása miatt. Sür­gős intézkedésekre van szükség e helyzet megváltoztatása érde­kében. Varga Péter elvtárs összefoglalója; A Politikai Bizottság augusztus 24-i határozata fő feladatként jelölte meg az ez évi terv végrehajtását és az 1977. évi nép­gazdasági terv kidolgozását. Ezt követően volt a Központi Bi­zottság ülése, majd az Országos Tervhivatalban Huszár elvtárs tartott tájékoztatót, melyen részt vett Németh Károly elvtárs is. Ma már ismerjük országos viszonylatban az első háromnegyed év tapasztalatait, és tudjuk, mi várható 1976-ra - ebből kell kiindulni..Most már látjuk, hogy a tervezett 5,5 %-os nemzeti jövedelem emelkedéssel szemben csak 4-4,5 %-os emelkedéssel szá­molhatunk 1976-ban. Az iparban a tervezett 6 % helyett & %-os növekedés lesz. Ezen belül lemarad az élelmiszer és a könnyű­ipar. Problémák vannak egyes kohászati termékeknél, sőt jelent­keznek az épitőipari gondok is. A mezőgazdasági termelési ér­ték 1975-höz viszonyítva nem emelkedett. Ebben szerepe van az aszálynak is, de munkaszervezési és egyéb problémák is közre­játszottak. A fogyasztói árszinvonal 4,9 százalékkal emelke­dett - ez magasabb a tervezettnél. A reáljövedelem emelkedése 1-1,5 százalék körül van. Nem szabad azt sem figyelmen kivül hagyni, hogy egészében a tendencia kedvező. A népgazdaság egyensúlyi helyzete valame­lyest javult. Dollárviszonylatban kevesebb az adósságunk, ugyan­akkor szocialista relációban növekedett. A cserearány romlást ebben az évben a népgazdaság még nem tudta ellensúlyozni az is­mert problémák miatt. Nem lehetünk elégedettek a munkaszerve­zés, a belső üzemi rend, a gépiek kihasználása, az új körülmé­nyekhez való igazodás területén. Ez a megállapítás megyénkre is vonatkozik. Az üzemek egy része az első félévben azon gondolko­dott, hogy mit csináljon, hogyan lépjen tovább -még a spekulá­ció is felütötte a fejét. Júniusban értünk el odáig, hogy az ipari üzemek jelentős része kezd rákapcsolni. Vonatkozik ez a mezőgazdasági üzemek jelentős részére is. Tehát további szemlé­letformálásra van szükség. 1976-ot alapul véve 1977-ben a nemzeti jövedelmet 6, az ipari termelést szintén 6 százalékkal kell növelni. A mezőgazdaságban 1975-höz viszonyitva 8-I0 %-os növekedést kell elérni. Az 1977-es terv tehát nagyon feszitett lesz - mindenek előtt a mezőgazdaság területén. Ha az előzetes terveket, elgondolásokat vizsgáljuk, alátervezés tapasztalható. A mezőgazdasági üzemek vezetői nem látják még megfelelően a követelményeket - ez a mi hibánk is. Agitációs munkánk során nem tudtunk még ezzel a té­mával megfelelően foglalkozni. A jövő héten tartandó első titká­ri értekezleten ezekről a kérdésekről a követelmények oldaláról

Next

/
Thumbnails
Contents