MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1975

109. ő. e. 1975. március 7. (81-104. o.) - 1. A tsz-egyesülések és a zárszámadások politikai tapasztalatai. Tájékoztató: 82-92

5 A járási párt és állami, valamint az érdekképviseleti szer­vek ehhez adjanak nagyobb segitséget és csak az együttesen megalapozottnak itélt helyeken nyújtsanak megfelelő támoga­tást a tsz egyesülések előkészitéséhez. Továbbra is alapelv­ként kell kezelni a tsz egyesülésekre vonatkozó párt- és állami állásfoglalások, rendeletek betartását. A politikai, gazdasági munkában nagy gondot kell forditani arra, hogy az egyesült termelőszövetkezetekben: - mielőbb rendeződjenek a szervezeti és személyi kérdések; - elsődleges célnak tekintsék a gazdasági és termelési szerkezet, valamint az üzem- és munkaszervezésnek az uj helyzethez való igazitását; - a feltétlenül indokolt uj beruházások megvalósitására való törekvés mellett fontos, hogy a meglévő eszközöket, hatékonyan hasznositsák, azokat a termelésből ne kapcsol­ják ki; - a kedvezőtlen adottságú egyesült termelőszövetkezetek a regionális fejlesztési tervekhez igazodó saját üzemfej­lesztési terveiket mielőbb készitsek el; - az egyesült tsz-ek politikai, gazdasági szilárditásával egyidejűleg arra kell törekedni, hogy lehetőleg a kis területű termelőszövetkezetek száma csökkenjen /Ráksi, Jákó, Rinyaujlak, Siófok/. - A területi szövetségek ez év januárjáig mérjék fel a követ­kező években milyen indokolt egyesülésekre lehet számitani. A pártszervezetek a termelőszövetkezeti vezetőktől követeljék meg, hogy szemléletük, tevékenységük ne központcentrikus le­gyen, a csatlakozó tsz-ekben, illetve községekben élő tsz-tagok tájékoztatása, a közös ügyeinek intézésébe való bevonása, fog­lalkoztatása biztositva legyen. II. Az 1974. évi gazdálkodásról 109 termelőszövetkezet, 2 termelő­szövetkezeti közös vállalat és 6 termelőszövetkezeti közös vállalkozás készitett zárszámadást megyénkben. Az ismert problémák és nehézségek ellenére a termelőszövet­kezetek nagy hányada eredményesen zárta a termelési évet. Övendetes, hogy a kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezetek gazdálkodása is javult. A termelési érték 7 %-kal, a részese­dési alap 3-4 %-kal, a fejlesztési alap 3-4 %-kal, a bizton-

Next

/
Thumbnails
Contents