MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1975

113. ő. e. 1975. november 26. (194-239. o.) - 1. A megyei pártbizottság 1969. január 3-i, az értelmiség között végzendő eszmei - politikai munkára, és az értelmiség közéleti tevékenységének fejlesztésére hozott határozatának végrehajtása. Jelentés: 197-211 - Szóbeli kiegészítő: 212

- 7 - 11f­Tanai Imre elvtárs összefoglalója: A VB tagjai és a meghivott elvtársak felszólalásukban megerő­sítették, hogy a jelentés alkalmas arra, hogy a pártbizottság elé terjesszük. Azonban több olyan észrevétel hangzott el, melynek alapján pontosítani kell, sőt néhány helyen át kell fogalmazni. Bohra ós Deák elvtárs kifejtette, hogy a jelentés bizonyos megállapításaival nem ért egyet. Az átdolgozás során ügyelni kell arra, nehogy ellentmondás legyen a jelentő és a feladati rósz között, A hangsúly azon van, hogy objektíven ítéljük meg az egyes értelmiségi körök eddig végzett munká­ját, jelenlegi helyzetét. Deák elvtárs szólt arról, hogy helyes lenne történetében vizsgálni a dolgokat az értelmiséggel kapcso­latos megállapítások során, A XI, kongresszus határozataiból adódó megnövekedett feladatok nemcsak a párt-, állami- ás gazdasági szervektől, hanem magától az értelmiségi rétegtől, az okét összefogó szervezetektől is azt követeli, hogy a mércét magasabbra kell emelni az elkövet­kező időben. Egyetértek azzal, hogy a pártbizottsági ülésen legyen szóbeli kiegészítő. Az írásos anyag tömör megfogalmazása miatt is szük­séges, hogy néhány kérdést mélyebben elemezzünk. Pl, a vezető értelmiségiek hangulata.kihat a többiekre is, tehát nem mindegy, hogy véleménynyilvánításuk pozitiv-e vagy negatív. Egyetértek Bohra elvtárssal abban, hogy az orvosokkal kapcsolatos vóleraány­nyilvánitásnél is differenciálni kell. Többségük, különösen az in­tézményekben dolgozók kisebb keresetűek - sem emberi magatartás, sem a politikánkkal való elkötelezettség tekintetében nem az a jellemző rájuk, mint amit általában az orvosokkal kapcsolatban summázva mondunk... Reálisan kell megközelíteni az egyes ér­telmiségi rétegek vélt és igazi problémáját, Böhm elvtárs emiitette, hogy az értelmiség hangulata azon múlik, hogy a párt politikáját hogyan valósítjuk meg. Ez általában igaz és a társadalom különböző rétegeire is vonatkozik. Ennek megfelelően alakul ki náluk a kritikai szellem. Erre valóban oda kell figyelni. Erősíteni kell az értelmiségi körökben a kritikai szellemet. Ha megfelelő fórumot teremtünk számukra, érv­anyagokat kapnak, ha nyíltan, őszintén tárgyalunk velük, megér­tik gondjainkat is és felsorakoznak mellettünk. Egyetértek azzal, hogy az első frontra kell még nagyobb figyel­met fordítani; megfelelő igényt támasztani a, helyi párt- ós gazdasági valamint a társadalmi szerekéi szembén. Súlypontozni kell a követelményeket. Változatlanul azzal értek egyet, hogy első és legfontosabb feladat az, hogy az értelmi­ségiek a munkahelyükön lássák el feladataikat a követelmények­nek megfelelően, az ottani kollektíván belül fejtsenek ki te­vékenységet; adják tanújelét, hogy egyetértenek a párt politi­kájával, a szocializmus hivei. Ezekután jöhet a szervezetsze­rű összefogásuk, politikai továbbképzésük megszervezése. A határozati javaslatban ki kell emelni a kommunista értelmi­ségiek helyét, szerepét ábben a munkában; hogy a párt tagjaitól többet várunk a párt politikája melletti kiállásban, a munkában;

Next

/
Thumbnails
Contents