MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1975
113. ő. e. 1975. október 15. (2-72. o.) - 2. A fizikai dolgozók gyermekei iskolai tanulásának helyzete a megyei pártbizottság november 9-i feladatterve alapján. Jelentés: 31-43 - Szóbeli kiegészítő: 44
- u ' 4b igény legyen. Jól működő kollégiumokat meg akarnak szüntetni. /Marcali, Lengyeltóti/. Ezek szerint nem volt jó a felmérő munka? Nincs előrelépés - tisztelet a kivételnek - abban a tekintetben, hogy a legképzettebb nevelők kerüljenek a kollégiumokba. Azokat a nevelőket, akik plusz munkát végeznek anyagi ós erkölcsi megbecsülésben kell részesiteni. Jelentős szerep hárul a pártszervekre a társadalmi összefogás területén, azonban ez ne jelentse azt, hogy mindenért az alapszervezeteket tesszük felelőssé. Ugy foglalkozzanak ezzel a kérdéssel, mint művelődéspolitikai témával. Deák Ferenc elvtárs: A jelentésben foglaltakkal egyetért, a feladatokra vonatkozó részt javasolja bővíteni. A problémák egyik oka, hogy a tárgyi, technikai feltételek megteremtésében nem értük el a kitűzött célokat. Kaposváron nagyon rosszak a tapasztalatok. Különösen az északnyugati városrészben nagy a tanteremhiány. A napközis csoportok zsúfoltak, a nevelők csupán a felügyeletet tudják ellátni; nagyon keveset tudnak foglalkozni a fizikai dolgozók gyermekeinek segítésével. Tanerőben is hiány van. A másik oldala a dolognak a szemlélettel függ össze. Kevés pozitiv változás tapEBztalható ebben a tekintetben, különösen az általános iskoláknál. Jobb politikai munkára, következetesebb pedagógiai tevékenységre van szükség az előrelépés érdekében. Az iskolák igazgatói részéről is szemléletbeli változásra van szükség. Az iskolai pártszervezetek szerepe nagjyon jelentős a társadalmi összefogást illetően. Az állami iranyitás állítson fokozottabb követelményt a vezetőkkel szemben a miniszteri rendeletekben szabályozott feltételek teljesitése érdekében. A napközi otthonokban meg kell teremteni a színvonalasabb oktatás feltételeit; a fizikai munkások gyerekeivel foglalkozó pedagógusokat megfelelő anyagi és erkölcsi elismerésben kell részesiteni. Az igazgatói értekezleteken kapjon megfelelő helyet a tanulóotthonos képzéssel való foglalkozás^ Az ezt értékelő munkában, az ellenőrző tevókenységban a művelődés területén dolgozó szerveknek nagyobb fegyelmet, jobb operativitást kell tanusitaniuk - beleértve a tanács művelődési osztályán dolgozókkal szemben támasztott nagyobb követelményeket is. A feladatok felsorolása túlzottan a pártszervek tevékenységére korlátozódik, pedig az illetékes állami szerveknek nagyon fontos feladatai lesznek az elkövetkező időben a fizikai dolgozók gyermekei megsegítésében. Dr. Sólyom Gábor elvtárs: Az előterjesztés nagyon jó^legfontosabb feladatok hangsúlyosan vannak megjelölve. Léptünk előre a fizikai dolgozók gyermekei megsegitése területén, de még nagyon sok a tennivaló.