MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1975
113. ő. e. 1975. október 15. (2-72. o.) - 2. A fizikai dolgozók gyermekei iskolai tanulásának helyzete a megyei pártbizottság november 9-i feladatterve alapján. Jelentés: 31-43
í 3? - 3 1 á*Á középiskolai kollégiumokban a fizikai dolgozók gyermekeinek aránya a feladatterv szellemébon emelkedik / 1974: 72 %, 1975: 76 %/. A vidéki kollégiumok az évente jelentkező igényeket általában kielógitik, mig a megyeszókhely kollégiumai túlzsúfoltak, s évente kb. 100 tanuló felvételét kénytelenek elutasitani. Az elutasítottak 65 %-a fizikai dolgozó gyermeke. A túljelentkezést az is előidézi, hogy a város vonzáskörzetén kivül élő tanulók is szivesen jelentkeznek a kaposvári középiskolák tagozatos osztályaiba. - A kollégiumi helyzet javitására szervezett társadalmi akcióprogram eredményeként 5,8 millió forintot fizettek be. A befizetések megoszlásából kitűnik, hogy a vállalatok, üzemek, gazdaságok az elvárásoknál lényegesen kisebb mertékben járultak hozzá a kollégiumi alaphoz, /l.sz. melléklet/ Az eddigi befizetések a tervezett kollégium ópitési költségeinek megközelítően csak a felét fedezik. - Az intézményhálózat fejlesztésére inditott társadalmi akcióba a gazdasági egységek, szocialista brigádok eszközjuttatásokkal, társadalmi munkával kapcsolódtak bo, amelynek pénzbeli értéke megközelítően 6,5 millió forint. Ezzel hozzájárultak óvodák létrehozásához,^ óvodák ós iskolák felszereltsógi színvonalának emeléséhez. Kaposváron és Csurgón az üzemek uj óvodát is létesítettek. Az egyes iskolák felszereltség! színvonalában meglévő különbségek azonban általában nem csökkentek. Az oktatási intézmények és vállalatok közötti együttműködés az ipari létesítményektől és jelentősebb termelőüzemektől távollévő iskolák esetében még nem alakult ki. Színvonalkülönbség van az oktatási intézmények személyi ellátottságában is. A kisebb települések iskoláiban - ahol a tanulók döntő többsége fizikai dolgozó gyermeke - legroszszabb a nevelői ellátottság. A képesités nélküliek többsége ezekben az iskolákban dolgozik. - A napközi otthoni férőhelyek számának növekedésével a fizikai dolgozók napközi ellátásban részesülő gyermekeinek aránya is tovább javult. Az 1974/75. tanévben a napközi otthonba felvettek 71,8 %-a volt munkás-paraszt származású. A napközi otthoni férőhelyek számának növekedése ellenére az iskolák még nem tudják kielégíteni az igényeket. Gondot okoz az is, hogy a napközi otthonok tárgyi és személyi feltételei csak kis mértékben javultak az elmúlt időszakban. - Az Állami Ifjúsági Bizottság keretéből, a megyei tanács költségvetésben biztositott előirányzatából es a társa-