MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1974

102. ő. e. 1974. április 17. (91-159. o.) - 1. A járási jogú pártbizottságok munkájának továbbfejlesztéséről szóló 1972. március 21-i politikai bizottsági határozat, és a megyei pártbizottság ezzel kapcsolatos 1972. június 29-i feladatterve végrehajtásának marcali járási tapasztalatai. Jelentés: 93-101

- 2 ­A határozatok megjelenése után még következetesebben töreked­tünk arra, hogy a járásban lévő pártszervek, szervezetek ön­állósága, felelőssege, kezdeményező készsége növekedjék, hogy ezzel is segitsék elő a párthatározatok célratörő helyi meg­valósítását. Az irányító pártszervek éves munkaprogramot fo­gadtak el, féléves munkaterveik a program végrehajtását^szol­gálják. A programok összhangban vannak a pártbizottság éves munkaprogramjavai, ugyanakkor sajátos, mert területük fontos politikai, gazdasági és kulturális feladatait szabják meg. Feladataink meghatározásánál számoltunk a járás aprófalvas te­lepüléshálózatával, a megváltozott gazdasági struktúrával, a közigazgatási és szövetkezeti gazdaságok sajátosságaival. A közbeeső pártszervek szervezeti felépítését is ennek figyelem­be vételével alakítottuk ki. A Járási Pártbizottság hatásköré­be három községi pártbizottság, 7 községi csticsvezetőség tar­tozik. A három községi pártbizottság és a 7 csúcsvezetőség lé­nyegében a járás egész területét átfogja. Hatáskörükbe tartozik 5 üzemi csúcsvezetoség, 89 alapszervezet 1989 fő párttaggal. A Járási Pártbizottság közvetlen hatáskörébe 3 alapszervezet tartozik 103 fő párttaggal. A járás társadalmi, gazdasági, közigazgatási helyzetéből kiin­dulva ezt a szervezeti felépitést jónak tartjuk, de nem befe­jezettnek. Feladattervünknek megfelelően változatlanul törek­szünk arra, - amennyiben a feltetelek megteremtődnek, - hogy Kéthely, Pusztakovácsi és Mesztognyő körzetekben községi párt­bizottságot hozzunk létre a pórtpolltiJcei feladatok színvona­lasabb megoldása érdekében. B szervezeti felépités a munkamódszerben és a munkastílusban is pozitiv^fejlődést eredményezett. Szükségszerű változást idézett elő az a tény, hogy a közbeeső pártszervek rendszere kialakult és megfelelő segitő munka után egyre inkább betöltiíc helyüket, szerepüket, tevékenységük mindinkább tartalmasabbá válik, többségében jól látják és határozzák meg a területén végzendő politikai munkát. Jól szabják meg az éves és közép­távú gazdasági tervek fő irányát. Az agitációs és kultúrpoli­tikai munka irányítása javuló tendenciát mutat. Aktiv irányitói a helyi politika megvalósításának. Testületi munkánk értékmérőjének tartjuk, hogy milyen szinten valósitouk meg a felsőbb pártszervek és saját határozataink végrehajtását. A végrehajtás során előtérbe került a felettes pártszervek és saját határozataink végrehajtása.

Next

/
Thumbnails
Contents