MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1974

105. ő. e. 1974. szeptember 4. (74-144. o.) - 1. A TIT Somogy megyei szervezetének tevékenysége a megyei pártbizottság 1969. január 3-i határozata alapján. Jelentés: 76-95

m - 7 ­A társulat ugy tudja feladatai megszabásában a szükséglete­ket figyelembe venni, ha minél inkább a helyszinen vannak és ott működnek a helyi szervezetek. A társulat a maga függetle­nített apparátusával nem tudja a helyi igényeket kellőképpen kielégiteni. Ha a társulat megfelelően dolgozik, kapcsolatot tart különböző szervekkel, akkor a saját tagságának erősité­sét is végzi. Pontos feladata, a párt értelmiségi politikájá­nak magyarázata, tudatositása, a tudatformálás. Mindezeket a közművelődési határozat nagyon világosan megfogalmazza. Ennek szellemében kell a társulatnak végeznie munkáját, sokkal job­ban mint eddig. Elmondja, ho^y számukra komoly útmutatás a mai vita. Kétváll­ra fektető kérdések voltak. Igaz, hogy a társulat értelmiség közötti munkája nem választ­ható el azoktól az alapvető politikai, gazdasági, ideológiai célkitűzésektől, amik előttünk állnak. A társulat feladatai között leglényegesebb a fizikai munkások, ezen beiül az ipari munkások, a. mezőgazdasági fizikai dolgozók közötti munka. Ennek megértetése az értelmiséggel - akár TIT tag, akár nem -, erre felkészíteni őket, nagyon lényeges poli­tikai kérdés. Ami a tudományos egyesületek gyakorlati munkáját illeti, kisebb a probléma. Probléma, hogy elsősorban a saját soraikba tömörült tagok továbbképzését és kevésbé a fizikai dolgozók körében vég­zett ismeretterjesztést tartották fő feladatuknak. Biztositani kell, hogy a tudományos egyesületek munkája összehangolt, ^egy­séges tervek alapján folyjon. Alapvető politikai követelmény, hogy a karmesteri szerepet a pártnak kell betöltenie. Minden egyesület a maga profiljának megfelelően vállaljon részt a kö­zös feladatból. Helyes az as észrevétel, hogy az elmúlt években sokat fejlő­dött a TIT munkája, azonban az anyag nem tükrözi ezt a fejlő­dést. Egyetért Biró elvtárssal ablan, hogy van^olyan feladat, amit csak közös összefogással, a párt segítségével lehet meg­oldani. Például az üzemekbe, tsz-ekbe való betörés. Kaposváron a függetlenített titkári státus kérdésére vissza fognak térni. Kánya János elvtárs; A vita széleskörű és elmarasztaló volt. Sok dologgal egyet­ért, örül annak, hogy Bogó elvtárs néhány dolgot a helyére rakott. /Varga elvtárs közbeszól: Hincs semmiféle helyére ra­kás, mindenki elmondta a saját véleményét/. Megjegyzi, hogy 8 esetben keresték az osztályt az anyag ké­szítésével kapcsolatban.

Next

/
Thumbnails
Contents