MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1973

96. ő. e. 1973. május 16. (96-160. o.) - 1. Az 1972-1973. évi politikai oktatás főbb tapasztalatai és előterjesztés az 1973-74. évi politikai oktatás feladataira, figyelemmel a központi bizottság 1972. november 14-15-i határozatából adódó tennivalókra. Jelentés: 98-116

1Q£ 5 A műszaki értelmiség körében az Össztársadalmi érdek felfogásával kapcsolatos ismeretek tisztázódtak. Az anyagias erkölcsi érdekeltségi témánál nagy volt az aktivitás és sok szélsőséges nézettel talál­koztunk. A politikai és kulturális érdekekről alig esett szó. A kaposvári hallgatóknál a "Tegyünk többet Somogyért", 100 éves Ka­posvár, és az óvodaépítésre szervezett akció például szolgált as eredményes közösségi tevékenységhez. 2./ A Pártirányítás és nártélet, a Társadalmi és állami élet, valamint az Uj párttagok tanfolyamain vitatott volt a munkásosztály ós a párt vezető szerepének értelmezése ós érvényesülése. Elismerően, egyetértően nyilatkoztak a munkásosztály vezető szere­péről. Vitatkoztak arról, hogy kitartozik a munkásosztály fogalmába, hogyan érvényesül vezető szerepe; az idősebb párttag hallgatók i él­tettek a pari; szerepét a szövetségi politikától. Találkoztunk szél­sőséges, egyedi nézetekkel is, ilyenek: - fiatal mérnökök, közgazdászok mondták, hogy munkások helyett mérnökökből, közgazdászokból áll majd a vezetés; - nem megfdelő a munkások aránya a választott testületekben. A novemberi állásfoglalás megtárgyalása után egyértelműbbé váltak az eddig vitatott kérdések. Pl. tudatosan erősödött a párt eszmei, politikai egj'sége,nőtt a munkásosztály tekintélye, befolyása. Többen hangsúlyozták, hogy a határozat -társadalompolitika jellegű, ahol a munkásosztály érdeke áll a középpontban, de kifejezi a párt szövet­ségi politikáját is és a tömegkapcsolatot erősiti. Megalapozottabbá, gyakoirratiasabbá vált a párt vezető szerepének felfogása. Az egyetértést egyre inkább elméleti, politikai tudatosság motiválja. A hallgatók többsége megértette, hogy ma a párt osz tálypolitikájáuak következetesebb, határozottabb végrehajtásán, a párt vezető szere­pének, ellenőrzi? tevékenységének magasabb szinvoalra emelésén van a sor. A pártélet áspártépités kérdéséről többen szóltak. A hallgatók egyet­értettek apárt munkás jellegének erősitésével, s azzal, hogy az uj párttagok felvételénél szigorítani kell a normákat. Többen kiemelték a kommunistává nevelés folyamatának fontosságát s azt, hogy a "mércét" a párttagoknál szükséges emelni. Érvényt kell jobban szerezni a Szervezeti Szabályzatban megfogalmazott tételnek, mely a párttagok rendszeres politikai képzésére, as eszméink hirdetésé­re utal.

Next

/
Thumbnails
Contents