MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1973

95. ő. e. 1973. március 7. (61-147. o.) - 2. A panaszügyek intézésének tapasztalatai a megyei és a járási jogú pártbizottságokon. Szóbeli tájékoztató: 91-95

-• 7 tudomására, ha azt tapasztaljuk, hogy a vezetése alatt álló hivatalban, intézménynél lélektelenül foglalkoznak a lakosság ügyeivel, A pártgazdasági osztály dolgozza ki a panaszügyek intézé­sének rendjét. Az osztályvezetői tájékoztatón erről a té­máról érdemben kell szólni. B i r ó Gyula elvtárs : Az utóbbi időben a KEB-hez két olyan ügy került, amely­lyel eredetileg a helyi szervekhez fordultak, de érdemi intézkedés nem történt. Az ehhez hasonló jelenségeket el kell kerülni. A végrehajtó bizottság Németh Ferenc elvtárs összefogla­lójával egyetért. III. Különfél ék: Javaslat a .-járási jogú pártbizottságok vezető testületi ülésein, valamint a társadalmi szervek megyei szintű ren­dezvényein való részvételére. Előadó: Tanai Imre elvtárs Tanai Imre elvtárs szóbeli kiegészítője : A megyei párt-végrehajtóbizottság által elfogadott részvé­teli tervben az 1972. augusztus 1-től 1973* január 31-ig terjedő időszakban lo járási jogú pártbizottsági, illetve 14 végrehajtó bizottsági ülés látogatása szerepelt. Az ütemezéssel szemben 27 választott testületi ülés láto­gatása történt meg: 13 pártbizottsági és 14 vb-ülésen vet­tek részt a végrehajtó bizottság tagjai, illetve az MB osztályvezetői. Az állami szervek, tömegszervezetek ülésein való részvétel a következőképpen alakult; - a tervezett megyei tanácsülés látogatása elmaradt - a tervezett megyei tanácsi vb-ülés látogatása megtör­tént - az egy megyei KISZ-vb ülés látogatása nem történt meg, mert a tervezett napirend elmaradt - egy SZMT-ülés látogatása megtörtént

Next

/
Thumbnails
Contents