MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1972

88. ő. e. 1972. március 8. (153-194. o.) - 1. A megyei IV. ötéves terv irányelveinek érvényesülése a területi és a tanácsi terveközponti bizottságen. Jelentés: 155-163 - Szóbeli kiegészítés: 168

vállalatok fejlesztéseikben és munkavállalásban nem elég célratörők. Külső vállalatok szeretnének,a megyében épitenit Siófokon például az l-es számú Epitőipari Vál­lalat 12O millió forint értékű kivitelezést vállalt, a Tolna megyei Építőipari Vállalat 80 millió forint, a Baranya megyei Épitőipari Vállalat is jelentős kapaci­tást ajánlott fel» P á b r i István elvtárs : Egyetért a felszólalásokkal és a munkában figyelembe ve­szik azokat. Az 1973* évi tervek előkészítésén már most dolgoznak. A IV. ötéves terv érvényben van, de előirány­zatait évente felül kell vizsgálni. Az éves tervező mun­kát lényegében ez jelenti. A pénzügyi osztályt a reviziók tapasztalatairól beszá­moltatták és felhívták a többlet bevételekre a figyel­müket. Egyetért, hogy még sok lehetőségük van. A lakáskarbantartás fejlesztését kiemelten kezelik. A szolgáltatásoknak differenciált támogatást adnak. A terv végrehajtását gátolja, hogy több fontos létesít­mény megvalósulása lassú. Az áruház témájában is több megbeszélés folyt, de az épitőipar elfogadhatatlan in­dokokkal az évi előirányzat kétharmadát kivanja csak tel­jesíteni. A jövőben a tervek végrehajtásának szorgal­mazásában következetesebbek lesznek. Németh Ferenc elvtárs összefoglalója : Az anyag jól mutatja, hogy a megye fejlődése töretlen és dinamikus. A IV. ötéves terv időarányosan megvalósult. Az eredmények nem tehetnek önelégülté bennünket. Ha nem koncentrálunk kellően a végrehajtásra, megtorpanás is bekövetkezhet. Ma jelentős problémák nehezítik fejlődé­sünket, jelentőségükben hasonlók, mint a korábbiak vol­tak. Nem uj koncepciók kellenek, mert kidolgozott ter­vekkel rendelkezünk, hanem a végrehajtás érdekében kell jobban mozgósitani. A vezetői munka megújulására van szükség, arra, hogy kapjon új lendületet a végrehajtás. A reform a vállalatoknak nagy önállóságot adott, de tudatositani kell, hogy a tanácsok lehetőségei ma na­gyobbak, rajtuk több múlik most, mint korábban. Rész­ben, mert összehasonlíthatatlanul nagyobb összegek áll­nak rendelkezésükre, mint a III. ötéves tervben, részben azért, mert az egész megye fejlesztését kell önállóan befolyásolniuk. A Központi Bizottság december 1-i határozata a fő célt a X.kongresszus határozatainak végrehajtásában és a IV. ötéves terv maradéktalan teljesítésében jelöli meg. A megyében is meg kell követelni ezt. Emellett a IV. öt­éves terv céljait rugalmasan kell kezelni. Az alapvető célokról - különösen a gazdasági célkitűzéseinkről - nem mondhatunk le, de igazodni kell a követelményekhez, a megváltozott feltételekhez. Erre még nem vagyunk eléggé

Next

/
Thumbnails
Contents