MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1972
88. ő. e. 1972. január 12. (2-33. o.) - 1. A megyei népfrontmozgalom helyzete, tevékenysége és feladatai a népfrontbizottságok újraválasztásával kapcsolatban. Jelentés: 4-10 - Szóbeli kiegészítés: 11-12
10 Ha az a célunk, hogy azokat az embereket is megmozgassuk, akik eddig nem kapcsolódtak be a közéletbe, akkor a Népfront legyen az, amelyen keresztül ezt elérhetjük. Törekedni kell arra, hogy a társközségekben is legyen népfrontbizottság, mert nagyon sok olyan kis település van, ahol ez az egyetlen testület. Néhány helyen még pártszerezet sincs. Zala megyében például száz olyan kisközség van, aholha nem lenne népfrontbizottság, akkor az egyetlen testület az egyházközségi testület lenne. Ezek a népfrontbizottságok önállóak legyenek. A Központi Bizottsággal egyeztetett álláspontunk is ez. A szervezettséggel kapcsolatban: az egypárt-rendszerü országban a pártnak keresni kell egy politikai tömörülést, melyet a párt vezet, a szocializmus felépítéséért dolgozik és bevonja a lakosság pártonkívüli tömegeit is a munkába. Ez a szövetségi politika alapja. Most a választással azt akarjuk elérni, hogy azok az elvek, amelyeket kitűztünk, jobban valósuljanak meg. A különböző bizottságoknak a lakosság összetételét kell tükröznie. Hogy a különböző akciókban hogyan vesznek részt a tömegek képviselői, nagyon fontos kérdés. A párt szövetségi politikája a népfront-mozgalom keretében valósul meg. A legnagyobb segítséget a pártvezetés - megye, járás, város - azzal adhatja, ha a káderkiválasztáshoz ad komoly segítséget. A népfront-vezetők olyanok legyenek, akik helyt tudnak állni. Nem irtunk elő és nem javasoltunk százalékos számok betartását - azon kivül, hogy a párttagok és a pártonkivüliek arányát meghatároztuk. Nyilván alsóbb szinten több a pártonkívüli, a felsőbb szervekben nő a párttagok aránya sokszor nagyon is nő. Arra kell törekedni, hogy a pártonkívüli rétegeket kapcsoljuk be a mozgalmi munkába. A párttagok ott vannak a döntő helyeken. A nőkkel és a fiatalokkal kapcsolatban azt mondtuk, hogy javuljon az arány. Legyen jobb a munkások részvétele is, a mezőgazdasági fizikai dolgozóké is, de keretszámokat nem lehetett megszabni. Az sem merev szabály, hogy a községi elnökök, titkárok legyenek bent a járási bizottságban. Ahol nagyon sok a községek száma, ott nem lehet megvalósítani. Az alelnökök számának a növelése a jobb munkamegosztás érdekében szükséges, az országos elnökségben is így lesz. A^papokkal kapcsolatban: ne hagyjuk ki a számításból, hogy még hatással vannak sok emberre. Magyarországon az egyházak -céljainkat illetően szolidárisak. Az irányelvekben is bent van. Ami a kort és a fiatalítást illeti: nagyobb számban növekszik az öregek aránya, mint ahogy feljönnek a fiatalok. Az ossz lakosság egynegyed része nyugdijkorú. Ez jobban érződik a falvakban. Országosan is fel kell figyelni erre a^jelenségre. Fiatalítani kell a különböző bizottságokat. Érdemes lenne foglalkozni a leszerelt katonafiatalokkal, akik várják, hogy hívják őket. Segíteni akarunk abban, hogy az ifjú korban lévők a közélet területén tevékenykedjenek. Fontos, hogy a nők arányszáma növekedjék.