MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1972

88. ő. e. 1972. január 12. (2-33. o.) - 1. A megyei népfrontmozgalom helyzete, tevékenysége és feladatai a népfrontbizottságok újraválasztásával kapcsolatban. Jelentés: 4-10 - Szóbeli kiegészítés: 11-12

8 Az oktatás terén mutatkozó problémák ismertek. A népfrontnak nagyobb szerepet kellene vállalni az alapműveltséget bizto­sitó 8 osztály elvégzését illetően. A munkás-paraszt gyerekek helyzetével a Népfront elnöksége foglalkozott. Varga Károly elvtárs az egyik országgyűlési felszólalásában tett javasla­tot a tehetséges munkás-paraszt gyerekek számára kollégium épitésére. Van megye, ahol a felszólalása alapján már el is kezdték a munkát, felavatták az ilyen kollégiumot. Mi nem tudtunk ezen a téren előre lépni. A város- és közésgpolitika területén a tanácsnak a felelőssége is nagyobb lesz, mivel összevont községi tanácsok vannak. A politikai hangulat alakitása szempontjából nem mindegy, hogy a fejlesztési terveket a tagközségek megismerik-e és megfe­lelően tudják-e az egyetértést biztosítani. A népfrontbizottság munkamódszerét illetően stilusváltozás szükséges. A jelentés 3. oldalán irják, hogy a községi nép­frontbizottságok 15-2o százaléka gyengén működik, formális munkát végez. Hogy az össz-politikai feladatokat meg tudjuk valósitani, ezek munkáját is javitani kell. Mellőzni kell a formális elemeket. Ha sikerül a megyei küldöttértekezlet elé nagyon őszinte, részletes, perspektivikus előterjesztést vinni és megnyerni a megye lakosságának egyetértését, akkor az össz-politika végrehajtásához a népfrontmozgalom nagy segítséget adhat. Illés Dezső elvtárs; Abban látja a problémát, hogy nem állnak rendelkezésre olyan objektumok, ahol aktivabb életet fejthetne ki a népfront. 1953-54-ben intenziven nekifogtunk a falusi gazdakörök újjá­szervezéséhez. Szükség van egy olyan szervezetre, ahol az idősebbek megtalálnák helyüket, találkoztatni lehetne őket az egyetemes törekvésekkel. Szóba került a munkások körében végzett munka, munkásklubok létrehozása. Van lehetőség ilyenre is. Vagy itt van az ifjúság témája. Vannak klubok, de elég-e? Nagyon sok tanácsszékház ki lett üritve, a helyiségek rendelkezésre állnak. Érdemes lenne ezzel a kérdéssel foglalkozni. Falusi könyvtárak épül­tek. Vajon a megyei könyvtár beengedi-e ezekbe a könyvtárak­ba az ilyenfajta tömegeket? Miért nem lehet betenni tele­víziót, rádiót? Ki kell használni falun is azokat a lehető­ségeket, amelyek rendelkezésre állnak. Örök vita van azon a területen, hogy a falusi kultúrházakba nem engedik be a fiatalokat. Lengyen kezdeményezőbb a Nép­front megyei elnöksége, a függetlenített apparátus a járáso­kat is beleértve. A hátrányos helyzetű tanulók témája: Van egy ferde vonal is. Vagy beismerjük, vagy nem, kicsit elhibáztuk, amikor akár a felsőoktatási intézményeknél akár a középiskolákban eléggé háttérbe szorultak a munkás-paraszt származású gyerekek. A saját gyermeke példáját hozza fel, aki jó tanuló volt a gimnáziumban, a társadalmi munkából kivette a részét és

Next

/
Thumbnails
Contents