MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1971

83. ő. e. 1971. június 30. (98-176. o.) - 1. A X. pártkongresszus határozatai feldolgozásának és az 1970-71. évi párt- és tömegszervezeti oktatás tapasztalatai. Jelentés: 101-110

• 5 ­405"*^ fokozni az ideológiai tevékenységet, A tömegek szocialis­ta nevelése cimü témánál inkább azokat a negativ jelensé­geket hozták szóba a hallgatók, melyekkel konkrétan ta ­lálkoztak. Pl.; a Balaton-parti járásokban, Siófok város­ban az anyagiasságról, és a telek spekulációról stb. szól­tak. Számos helyen szóba jött az lyet sokan fontosabbnak tartanak anyagi osz-conzes is, me ­az erkölcsinél. Sokan el­mondták emberj i ű'ó hogy a pénz heljrett, illetve mellett igénylik az szót is. A hallgatók egyetértenek a kongresszusnak azzal a megálla­pításával, hogy a közoktatás, a közművelődés tökéletesítése szocialista továbbfejlődésünk egyik alapkérdése, döbben fel­vetették, hogy az általános iskolákban, a felsőbb taninté ­zetekben, o nevelésben, de a közművelődés minden területén erősebben domborodjon ki a határozott politikai koncepció. Gondként szóltak arról, hogy az utóbbi években nem kielégí­tő a közép és a felsőfokú iskolát végző munkás-paraszt fia­talok aránya. Igényként fogalmazták meg, hogy a közművelődés egesze job ­ban kapcsolódjék a párt propaganda és agitációs tevékenység­hez, sajátos eszközeivel segitse a párt és a tömegszervezeti politikai oktatást, a pár'tnapok hatékonyságának növelését, a szóbeli agitációt az üzemekben, a termelőszövetkezetekben. Az SI6ZMP nemzetközi tevékenységéről a kormány külpolitikájá­ról a hallgatók szinte egységesen pozitiv véleménnyel voltak. Elismeréssel nyilatkoztak hazánk bővülő politikai, gazdasá ­gi, kulturális diplomáciai kapcsolatairól a szocialista or ­szagokkal, a harmadik világ országaival, s a békés egymás mellett élés elvét szemelőtt tartva a kapitalista országokkal is. Szólták hazánk és a Szovjetunió kapcsolatáról, amely to­vább erősödik minden téren. Elismerték, hogy a Szovjetunió milyen nagy terhet vállal magára a béke védelméért. A hallgatók továbbra is elitélőleg nyilatkoztak az indokínai, a közel-keleti agresszióról, a haladó országok ellen szerve­zett külső ós belső támadásokról. A tanfolyamon részt vevők többsége az imperializmus lényegét a.világ eseményei alap ­ján érti, de általában egy országhoz, az Egyesült Államok ­hoz köti. A politikailag kevésbé felkészült és kevésbé széles látókö­rű emberek számára ellentmondásos és nehezen érthető, hogy ,az imperializmus helyi időszakos előretörései, időleges si-

Next

/
Thumbnails
Contents