MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1971
83. ő. e. 1971. június 16. (2-97. o.) - 2. A kollektív szerződések előkészítésének és megkötésének tapasztalatai. Jelentés: 32-37
'JJ'-m A vállalatok nagy erőfeszítéseket tesznek a nők ? a gyermekes anyák és a flntslkoru dolgozók t.iia'inkürülía-í-syei javítására. Elsősorban a családos f terhes nők kapnak könnyítést a munkaid-ő beosztásban,több szabadidőt törvényesítenek számukra, segélyben, esetenként fizetésemelésben részesülnek.feltétlenül fejlődést jelent a korábbi évekkel szemben, hogy a szerződéstervezetekhez mellékletként csatolják a nők és a fiatalkorú dolgozók számára tiltott munkakörök jegyzékét^ A vállalatok ez intézkedéseiben egyenetlenség tapasztalható, s bizonyos aránytalanságok is kialakulnak vállalatok között. A több nőt foglalkoztató vállalatok általában kevesebb intézkedést tudnak tenni, mig a kisebb, kevés nőt foglalkoztató vállalatok nagy kedvezményeket nyújthatnak. Feszültséget okozhat üzemen belül az is, ha a nők helyzetén egyéb juttatások, vagy keresetek rovására - pl harmadik műszak megszüntetése - kivannak enyhíteni /Konzervgyár/. A vállalatok kisebb része a korlátozott lehetőségeken belül sem törekszik e lehetőségek kihasználására. /G-abonafelvásárló 7./ a a s Az uj kollektív szerződések előkészítése kielégítő, a vállalatok a rendelkezésre álló irányelvekj gazdaságpolitikai koncepciók és saját tapasztalataik realizálásara törekednek. A szerződések színvonala fejlődött, de azok színvonalában a vállalatok között jelentős eltérés van. A jövőbon arra kell törekedni: A politikai munka javításával biztosítani kell a szerződéstervezetek érdemi vitáját és a szerződések széleskörű megismerését. Olyan légkört kell kialakítani, hogy a dolgöüók javaslatairól ők döntsenek, s számukra világos követhető legyen minden javaslat sorsa. - A szakszervezeti szervek - az illetékes vállalati szervek bevonásával - értékeljék a készülő szerződéseket és azok vitájának tapasztalatait és segítsék a vállalatokat vitás kérdéseik t megoldásában. Különösen azoknál a vállalatoknál kell elmélyültebb elemuésre törekedni, ahol az igények kielégítésével szemben merevség tapasztalható. - A jövőben a kollektív szerződések végrehajtásában a szakszervezeti és az állami szervek nagyobb következetességet tanúsítsanak, s azok végrehajtását az illetékes vezetőktől számon kell kérni. Záradék: 1./ A kollektív szerződések megkötésének eddigi tapasztalatairól a tapasztalatok realizálásának saját feladatait. Határidős június 20. Felelős: Fábri István 2./ A Végrehajtó Bizottság értékelését meg kell küldeni a járási, városi pártbizottságok első titkárainak. Határidő: jjunius 20. Felelős: Fabri István Kaposvár- 1Q91inni no MSZMP Somogy megyei Bizottság risR^nn^mnl'i't-ílrn'j SS 4-/. 1